Ugrás a tartalomhoz

Hogyan működünk?

Frissítve: 2023. október 31.

Nyomtatás

Tartalomjegyzék

1. Szálláshelyek

1A. Fogalmak és Kik vagyunk

Egyes szavak egészen konkrét jelentéssel bírnak, ezért kérjük, olvassa el a Szolgáltatási feltételekben található „Booking.com szótárat”.

Amikor Ön Szálláshelyet foglal, a Booking.com B.V. biztosítja a Platformot és felel is érte – de az Utazási élményért magáért nem (tekintse meg az alábbi 1B pontot). A Booking.com B.V. a holland jog szerint bejegyzett társaság (székhelye: Oosterdokskade 163, 1011 DL, Amszterdam, Hollandia; Kereskedelmi kamarai szám: 31047344; adószám: NL805734958B01).

1B. Hogyan működik a szolgáltatásunk?

Megkönnyítjük Önnek, hogy számos szállodánál, szállástulajdonosnál és egyéb Szolgáltatónál történő Foglalást összehasonlítson.

Amikor Ön a Platformunkon Foglalást tesz, (eltérő rendelkezés hiányában) a Szolgáltatóval köt szerződést.

A Platformunkon található információk azon alapulnak, amit a Szolgáltatók velünk közölnek. Mindent megteszünk, hogy mindig naprakészen tartsuk a dolgokat, de reálisan nézve néhány órát is igénybe vehet például a szöveges leírások és a Szálláshelyek által kínált felszereltségek listájának frissítése.

1C. Kivel dolgozunk?

Platformunkon csak a velünk szerződéses kapcsolatban álló Szolgáltatók jelennek meg. A Platformunkon kívül is kínálhatnak Utazási Élményeket.

Mi magunk nem rendelkezünk Szálláshelyekkel – minden egyes Szolgáltató különálló cég, amely beleegyezett, hogy bizonyos módon együttműködik velünk.

Platformunkról megtudhatja, hogy világszerte hány Szálláshelyet foglalhat rajtunk keresztül – keresési eredmények oldalunkból pedig azt tudhatja meg, hogy ezek közül az Ön által elmondottak alapján hány lehet az Ön számára megfelelő.

1D. Mivel keresünk pénzt?

Nem vásárolunk vagy értékesítünk (tovább) semmilyen terméket vagy szolgáltatást. Miután az Ön tartózkodása befejeződött, a Szolgáltató egyszerűen jutalékot fizet nekünk.

Ha a keresési eredmények között a második Szálláshelyen egy „Reklám” feliratú jelvény látható, az azt jelenti, hogy a Szolgáltató fizetett azért, hogy a „Booking Network Sponsored Ads” programunk részeként ott megjelenjen.

1E. Ajánlórendszereink

Hogyan használja a Booking.com az ajánlórendszereket

Minden nagyszerű szállás megérdemli, hogy felfedezzék. Ezért használunk „ajánló” rendszereket, hogy a Platformunkon olyan módon jelenítsük meg az információkat, hogy segítsünk Önnek felfedezni azokat a szállásokat, amelyek szerintünk tetszeni fognak Önnek. A „Szállások” céloldalon például számos ajánlórendszert talál, többek között:

  • Felkapott úti célok. Olyan úti célok, ahová esetleg Ön is szívesen elutazna, egyéb olyan utazók foglalásai alapján, akiknek a keresése hasonló volt az Önéhez.
  • Otthonok, amiket imádnak a vendégek. Magas értékelési pontszámmal rendelkező otthon típusú szállások.
  • A tökéletes szállást keresi? Olyan szállások (nem pedig úti célok), amelyekben Ön is szívesen megszállna, egyéb olyan vendégek foglalásai alapján, akiknek a keresése hasonló volt az Önéhez.

A keresési eredményeink egyben ajánlórendszer is. Valójában ez az az ajánlórendszer, amelyet ügyfeleink a legtöbbször használnak, ezért kérjük, tekintse meg az alábbi „Alapértelmezett rangsorolásunk és a rendezési lehetőségek” című részt.

Az általunk használt összes ajánlórendszer az alábbi tényezők közül egy vagy több alapján ad ajánlásokat:

  • Amit a keresési űrlapon megad: úti cél, időpontok, vendégek száma stb.
  • Minden olyan információ, amelyet a Platformunkkal való interakciója alapján gyűjtöttünk: korábbi keresései a Platformunkon, az ország, ahol böngészés közben tartózkodik, stb.
  • Egy Szálláshely teljesítménye a Platformunkon:
    • átkattintási aránya (hányan kattintanak rá)
    • bruttó foglalásai (hány foglalás történik ezzel a Szálláshellyel)
    • nettó foglalásai (hány foglalás történik ezzel a Szálláshellyel, levonva belőle a lemondottakat)
  • Információk a Szálláshely elérhetőségéről, árképzési pontszámok, értékelési pontszámok stb.

Annak érdekében, hogy a lehető legkönnyebben találjon és foglaljon Szálláshelyet, az egyes tényezők különböző esetekben fontosabbak (vagy kevésbé fontosak) lehetnek, attól függően, hogy melyikekről tartjuk a legvalószínűbbnek, hogy az Ön által esetleg szívesen lefoglalt szállások listáját eredményezik majd.

Alapértelmezett rangsorolásunk és a rendezési lehetőségek

A keresési eredményeink egyben ajánlórendszer is. Megmutatják az összes olyan Szálláshelyet (szállodát, apartmant stb.), amely az Ön keresésének megfelel. Ha szeretné, szűrőkkel szűkítheti az eredményeket.

Ha szeretné látni egy adott Szálláshely által kínált összes foglalási lehetőséget, csak kattintson rá.

Amikor a keresési eredményeket először megkapja, azok a „Válogatásunk” (alkalmazásunkban „Népszerűség”) szerint lesznek rendezve:

  • Ahhoz, hogy egy Szálláshely az oldalon fent szerepeljen, az alábbi három terület mindegyikén jól kell teljesítenie:
    • Átkattintási arány. Hányan kattintanak rá
    • Bruttó foglalások. Hány foglalás történik ezzel a Szálláshellyel
    • Nettó foglalások. Hány foglalás történik ezzel a Szálláshellyel, levonva belőle a lemondottakat.
  • Amint azt el tudja képzelni, ezek a számok sok tényezőtől függnek, beleértve az értékelési pontszámokat, az elérhetőséget, a szabályzatokat, az árképzést, a tartalom minőségét (például fotók) és egyéb jellemzőket.
  • Egy Szálláshely rangsorolását egyéb dolgok is befolyásolhatják – például az, hogy mennyi jutalékot fizet nekünk a Foglalásokra, milyen gyorsan szokott fizetni, hogy a Genius programunk vagy a Preferált partner(+) programunk része-e, és bizonyos helyeken*, hogy mi szervezzük-e a fizetéseit.
  • Minden olyan információ, amelyet az Ön és a Platformunk közötti interakció alapján gyűjtöttünk (beleértve azt is, amit Ön mond nekünk), szintén tényezővé válik.

* Jelenleg ez a besorolási tényező csak az USA olyan szállásaira vonatkozik, amelyeket az Egyesült Államokból érkező ügyfelek foglalnak le.

A fenti tényezők közül számos segít az ajánlórendszerünknek eldönteni, hogy mely Szálláshelyek lehetnek a legvonzóbbak és a legmegfelelőbbek az Ön számára. Egyesek kis szerepet játszanak ebben a döntésben, míg másoknak nagy szerep jut – és az egyes tényezők fontossága változhat a Szálláshely jellemzőitől, valamint attól függően, hogy Ön és mások hogyan használják Platformunkat.

Például egy Szálláshely átkattintási aránya és a Foglalások száma gyakran nagy szerepet játszik a döntésekben. Ez azért van, mert ezek közvetlenül tükrözik a Szálláshely általános vonzerejét, és azt, hogy a vendégek mennyire szoktak elégedettek lenni azzal, amit kínál.

A magas átkattintási arány általában azt jelenti, hogy a Szálláshely jó első benyomást kelt a Platformunkon (pl. képek, felszereltség vagy leírás alapján) – és a sok Foglalás azt jelzi, hogy sokan találják úgy, hogy a Szálláshely valóban megfelel az igényeiknek.

De egyéb tényezők is szerepet játszanak. Például előnyben részesíthetjük azokat a Szálláshelyeket, amelyek a Genius programunk részét képezik – vagy sokoldalú, felhasználóbarát fizetési szabályzatokat kínálnak. Végül is ezek a tényezők arra utalnak, hogy ezek a Szálláshelyek megértik, mennyire fontos a szolgáltatás és a kényelem ügyfeleink számára.

Ajánlásainkat az is befolyásolja, hogy egyéb, hasonló preferenciákkal rendelkező ügyfelek hogyan használják Platformunkat. Például, ha:

  • „A” személy gyakran foglal Szálláshelyet Párizsban, Barcelonában és Rómában, míg
  • „B” személy gyakran foglal Szálláshelyet Párizsban, Barcelonában, Rómában, Berlinben és Madridban

...akkor ajánlórendszerünk megjósolhatja, hogy „A” személyt a berlini és madridi szállások is érdekelhetik.

Ha a keresési eredmények között a második Szálláshelyen egy „Reklám” feliratú jelvény látható, az azt jelenti, hogy a Szolgáltató fizetett azért, hogy a „Booking Network Sponsored Ads” programunk részeként ott megjelenjen.

Ha nem szeretné, hogy a keresési eredményeket az alapértelmezett módon rendezzük, akkor egyéb módon is rendezheti azokat, például:

  • Otthonok és apartmanok elöl. Az otthonok és apartmanok feljebb jelennek meg, mint a szállodák és egyéb típusú Szálláshelyek.
  • Ár (legalacsonyabb elöl). Az alacsonyabb árú Szálláshelyek feljebb jelennek meg.
  • Genius kedvezmény elöl. A Genius Szálláshelyek feljebb jelennek meg, mint az egyéb Szálláshelyek.
  • Szállás besorolása (csökkenő). A több csillaggal* és/vagy magasabb minőségi besorolással* rendelkező Szálláshelyek feljebb jelennek meg.
  • Szállás besorolása (növekvő). A kevesebb csillaggal és/vagy alacsonyabb minőségi besorolással rendelkező Szálláshelyek feljebb jelennek meg.
  • Legjobbra értékelt (az alkalmazásunkban is „Legjobbra értékelt”). A magasabb értékelési pontszámmal* rendelkező Szálláshelyek feljebb jelennek meg. Ha olyan eseteket lát, ahol ez nem így van, az csak azért van, mert a megbízhatóságot (azaz az értékelések számát) is figyelembe vesszük. Például egy 1000 értékeléssel és 8,2 átlagos pontszámmal rendelkező Szálláshely egy 5 értékeléssel és 8,3 átlagos pontszámmal rendelkező Szálláshely felett jelenhet meg.
  • Távolság (X)-től. Az X-hez (pl. a városközponthoz) közelebb eső Szálláshelyek az oldalon feljebb jelennek meg. (Amikor azt mondjuk, hogy „közel”, úgy értjük, hogy „légvonalban közel”.)
  • Szállás besorolása. A több csillaggal rendelkező Szálláshelyek feljebb jelennek meg. Az egyes szegmenseken belül (5 csillag, 4 csillag stb.) az alacsonyabb árúak feljebb jelennek meg.
  • A legolcsóbb a legjobb értékeléssel. A magasabb értékelési pontszámmal rendelkező Szálláshelyek feljebb jelennek meg. Az egyes 0,5 szegmenseken belül (10 és 9,5 között, 9,5 és 9 között stb.) az alacsonyabb árúak feljebb jelennek meg.

* Nézze meg az alábbi „Csillagbesorolások, értékelési pontszámok és minőségi besorolások” (1J) című részt.

Ne feledje, hogy bármilyen rendezési lehetőséget is választ, a „Válogatásunk” című részben leírt tényezők továbbra is befolyásolhatják az eredményt. Ezek a tényezők például „döntőbíróként” működhetnek két vagy több olyan Szálláshely között, amelyek egyébként ugyanazon a helyen szerepelnének. A „Válogatásunk” tényezői azonban pusztán másodlagosak – mivel azokat csak akkor használjuk, ha el kell döntenünk, hogy két szállás közül melyiket tegyük előbbre.

Személyre szabott ajánlatok

Egyes ajánlórendszereink személyre szabott ajánlatokat tesznek a Booking.com rendszereivel, például az Úti cél kártyákkal, a Közeli úti célokkal és a keresési eredményeinkkel való interakciója alapján. Ha Ön az Európai Gazdasági Térség területén él, módosíthatja beállításait, hogy ajánlórendszereink ne adjanak Önnek személyre szabott ajánlatokat. Ehhez - attól függően, hogy mit használ - a következőt kell tennie:

  • Asztali vagy mobil oldalunkon: kattintson a láblécben a „Személyre szabott ajánlatok kezelése” gombra
  • Alkalmazásunkban: koppintson a bannerben a „Személyre szabott ajánlatok kezelése” lehetőségre.

Még ha ezt meg is teszi, akkor is megőrizhetünk néhány információt Önről, hogy kényelmesebb élményt nyújthassunk Önnek. Ezek lehetnek Ön által megadott információk (pl. telefonszáma vagy e-mail címe), vagy olyanok, amelyeket a Platformmal való interakciói alapján gyűjtöttünk össze.

Az Ön (személyre szabott ajánlatokkal kapcsolatos) preferenciája minden olyan eszközön érvényes lesz, amelyen a Booking.com fiókjába belépett. Ha nincs belépve a fiókjába, a preferenciája egyéb eszközökre nem lesz érvényes: a preferencia a „sütik” részeként kerül elmentésre, és amikor ez a süti lejár, a preferencia is lejár.

1F. Értékelések

Minden értékelési pontszám 1–10 között van. Ahhoz, hogy az Ön által is látott összesített pontszámot megkapjuk, összeadjuk az összes kapott értékelési pontszámot, és ezt az összeget elosztjuk a kapott értékelési pontszámok darabszámával. Emellett a vendégek külön „részpontszámokat” is adhatnak az Utazási élmény egyes szempontjaira, mint például: az elhelyezkedésre, tisztaságra, személyzetre, kényelemre, felszereltségre, ár-érték arányra és ingyenes wifire. Ne feledje, hogy a vendégek a részpontszámaikat és az összpontszámukat egymástól függetlenül küldik be, így nincs közvetlen kapcsolat közöttük.

Akkor értékelhet egy Szálláshelyet, amit Platformunkon keresztül foglalt, ha megszállt ott, vagy megérkezett a Szálláshelyre, de végül ténylegesen nem szállt meg ott. Egy már beküldött értékelés módosításához vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.

Külön erre specializálódott munkatársaink és automatizált rendszereink felismerik a Platformunkon beküldött hamis értékeléseket. Amennyiben ilyet találunk, töröljük azokat, és szükség esetén lépéseket teszünk a felelősökkel szemben.

Bárki, aki problémás dolgot észlel, bármikor jelentheti azt ügyfélszolgálatunknak, és a Visszaélésekkel foglalkozó csapatunk ki fogja vizsgálni.

Ideális esetben minden hozzánk beérkező fogyasztói értékelést közzéteszünk, legyen az pozitív vagy negatív, kivéve, ha sérti Tartalomra vonatkozó előírásainkat és irányelveinket.

Annak érdekében, hogy az értékelések relevánsak legyenek, csak olyan értékeléseket fogadhatunk el, amelyeket a kijelentkezéstől számított 3 hónapon belül küldtek be, és 36 hónap után – vagy ha a Szálláshelyen tulajdonosváltás történt – leállíthatjuk az értékelések megjelenítését.

A Szálláshely dönthet úgy, hogy válaszol egy értékelésre.

Ha több értékelést lát, a legfrissebbek kerülnek a lista tetejére, néhány egyéb tényezőtől függően (milyen nyelvű a vélemény, csak pontszám vagy megjegyzéseket is tartalmaz-e, stb.). Annak érdekében, hogy a leghasznosabb értékelések jelenjenek meg elsőként, az egyes tényezők fontosabbá (vagy kevésbé fontossá) válhatnak – például attól függően, hogy Platformunk idővel hogyan változik.

Ha nem szeretné, hogy az értékeléseket az alapértelmezett módon rendezzük, akkor egyéb tényezők alapján is rendezheti azokat, például:

  • Legújabbak
  • Legrégebbiek
  • Legmagasabb pontszám
  • Legalacsonyabb pontszám

Alkalmanként egyéb, széles körben ismert utazási weboldalakról is mutatunk értékelési pontszámokat. Egyértelműen jelezni fogjuk, amennyiben ezt tesszük.

Az értékelések nem a Booking.com, hanem a Google által készített fordításokat tartalmazhatnak. A Google kizár mindennemű szerződéses és törvényi felelősséget és szavatosságot a fordításokkal kapcsolatban, legyen szó akár azok pontosságáról, megbízhatóságáról, eladhatóságáról, jogtisztaságáról vagy egy bizonyos célra való megfeleléséről.

1G. Árak

A Platformunkon megjelenő árakat a Szolgáltatók határozzák meg. A jutalmakat vagy egyéb előnyöket saját zsebből is finanszírozhatjuk.

A Foglalás megtételével Ön vállalja, hogy megfizeti magának az Utazási élménynek a költségét, valamint az esetlegesen felmerülő egyéb díjakat és adókat (például az esetleges extrákért). Az adók és díjak különböző okok miatt változhatnak, például a Szolgáltató helyétől, a választott szoba típusától és a vendégek számától függően. Az árleírásból megtudhatja, hogy az ár tartalmazza-e az adókat és díjakat vagy sem. Az árakról további információkat a foglalás során talál.

Platformunk leírást nyújt a Szolgáltatók által kínált berendezésekről és felszereltségekről (az általuk közöltek alapján). Innen azt is megtudhatja, hogy mennyivel többe kerülnek, ha egyáltalán.

1H. Fizetések

Foglalásáért háromféleképpen fizethet:

  • A Szolgáltató a Szálláshelyen számítja fel Önnek a díjat.
  • A Szolgáltató előre felszámítja Önnek a díjat. Mi (vagy társult vállalkozásunk) felvesszük Fizetési mód adatait, és továbbítjuk azokat a Szolgáltatónak.
  • A Szolgáltatónak történő fizetést mi szervezzük meg előre. Mi (vagy társult vállalkozásunk) felvesszük Fizetési mód adatait, és gondoskodunk arról, hogy a Szolgáltató kifizetésre kerüljön.

A Foglalás lemondása vagy távolmaradás esetén a lemondási/távolmaradás díj és bármely visszatérítés a Szolgáltató lemondási/távolmaradási szabályzatától függ.

1I. Szállásadó típus

Megkérjük a Szolgáltatókat, bárhol is legyenek a világon, hogy közöljék velünk, az uniós jog meghatározása szerint „egyéni vendéglátóként” vagy „hivatásos vendéglátóként” tevékenykednek.

Az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint ezt el kell mondanunk Önnek. Tehát ha Ön az Európai Gazdasági Térségben (EGT), Svájcban vagy az Egyesült Királyságban él, akkor láthatja, hogy a keresési eredményeinkben egyes Szálláshelyeknél szerepel az „egyéni vendéglátó által kezelve” felirat, és egy leírás arról, hogy ez mit jelent. Az összes többi Szálláshelyet legjobb tudomásunk szerint „hivatásos vendéglátók” üzemeltetik.

Ez a címke nem releváns az adózás szempontjából, beleértve az ÁFÁ-t és egyéb „közvetett adókat”, amelyek a hozzáadott értékhez, az értékesítéshez vagy a fogyasztáshoz kapcsolódnak.

1J. Csillagbesorolások, értékelési pontszámok és minőségi besorolások

Mi nem adunk csillagbesorolásokat. A helyi szabályozásoktól függően ezeket a) maguk a Szolgáltatók, vagy b) független harmadik felek (például szállodákat értékelő szervezetek) osztják ki. Akárhogy is, a csillagbesorolások megmutatják, hogy a Szálláshelyek hogyan teljesítenek – többek között – az érték, a felszereltség és a rendelkezésre álló szolgáltatások tekintetében. Nem használunk saját csillagbesorolási szabványokat, és nem vizsgáljuk felül ezeket a csillagbesorolásokat, de ha tudomásunkra jut, hogy egy csillagbesorolás pontatlan, megkérjük a Szolgáltatót, hogy vagy bizonyítsa be, hogy megérdemli... vagy módosítsa azt!

Hogyan néz ki egy csillagbesorolás: 1–5 sárga csillag a szállás neve mellett.

Mi nem adunk értékelési pontszámokat. Ezt az ügyfeleink teszik. Tekintse meg a fenti „Értékelések” (1F) pontot.

Hogyan néz ki egy értékelési pontszám: egy kék négyzet, benne egy fehér számmal (1–10).

Minőségi besorolásokat viszont teszünk. Annak érdekében, hogy az ügyfelek könnyebben megtalálják a számukra ideális Szálláshelyet, a Platformunkon bizonyos Szálláshelyekhez minőségi besorolásokat rendelünk. Minden besorolás több mint 400 jellemzőn alapul, amelyek 5 fő kategóriába sorolhatók:

  • felszereltség/kényelmi szolgáltatások/szolgáltatások
  • „szállás konfiguráció” (pl. szobaméret, szobák száma és foglaltság)
  • a Szolgáltató által feltöltött fotók száma és minősége
  • átlagos értékelési pontszám (és olyan részpontszámok, amelyekről tudjuk, hogy az ügyfelek különösen hasznosnak találják, mint például a tisztaság)
  • általános korábbi Foglalási adatok (például a Szálláshelyek csillagbesorolásainak megítéléséhez).

Ezeket a jellemzőket arra használjuk, hogy statisztikai mintákat találjunk, és gépi tanulással elemzést végezzünk. Ez automatikusan kiszámítja az 1 és 5 közötti minőségi besorolást.

Hogyan néz ki egy minőségi besorolás: 1–5 sárga négyzet a szállás neve mellett.

1K. Segítség és tanácsadás – ha váratlan esemény történik

Ha bármilyen kérdése van, vagy valami nem a terv szerint alakul, csak lépjen kapcsolatba velünk. Ezt megteheti a Foglalásába való belépéssel, vagy az alkalmazásunkon, illetve a Súgónkon keresztül (ahol hasznos Gyakran Ismételt Kérdéseket is talál). A panaszokat a lehető leghamarabb kezeljük, a legsürgősebbeknek adva a legmagasabb prioritást

Segíthet nekünk abban, hogy a lehető leggyorsabban segíthessünk Önnek – az alábbi információk megadásával:

  • az Ön Foglalási visszaigazolási száma, Booking.com PIN-kódja, elérhetőségei, és tartózkodásának lefoglalásakor használt e-mail címe
  • a helyzet összefoglalása, amiben segítségre szorul, beleértve azt is, hogyan szeretne segítséget kapni tőlünk
  • igazoló dokumentumok (bankszámlakivonat, fényképek, nyugták stb.).

Bármi legyen is a probléma, megtesszük, amit megtehetünk, hogy segítsünk Önnek.

  • Mi történik, ha egy Foglalást rosszul áraznak be? Néha (nagyon ritkán) előfordulhat, hogy nyilvánvalóan helytelen árat lát a Platformunkon. Ha ez megtörténik, és a Foglalást azelőtt végzi el, hogy a hibát kijavítanánk, a Foglalása törlésre kerülhet, és mi a befizetett összeget visszatérítjük.
  • Előfordul olyan, hogy teljesen eltávolítunk egy Szolgáltatót a Platformunkról? Természetesen. Ezt megtehetjük, ha például rájövünk, hogy megszegték a szerződéses kötelezettségeiket, vagy ha a Szálláshelyükről pontatlan leírást adtak (és nem javították ki, amikor erre kértük őket).

További információkért tekintse meg a „Mit tegyek, ha valami rosszul alakul?” (A15) és az „Irányadó jog és fórum” (A19) című részeket a Szolgáltatási feltételeinkben.

1L. Túlfoglalás

Miután a Foglalást visszaigazolták, a Szolgáltató köteles azt teljesíteni. Ha a Szolgáltatónál „túlfoglalás” fordulna elő, az ő kötelessége, hogy a lehető leghamarabb megoldást találjon – de mi iránymutatást és gyakorlati segítséget nyújtunk nekik.

Ha nem tudják biztosítani az Ön által lefoglalt lehetőséget, és nem tudnak Önnek megfelelő alternatívát kínálni:

  • Foglalását ingyenesen lemondhatja (az Ön által befizetett összegek visszatérítésével).
  • Ha szeretné, akkor segítünk a Platformunkon egy hasonló kategóriájú és árú alternatív Szálláshelyet kiválasztani (ha elérhető) – és ha az egy kicsit drágább, akkor a különbözetet visszatérítjük, amikor elküldi nekünk a számlát, amelyet az új Szolgáltatótól kap.

Ha visszatérítésről van szó...

  • Ha a Szolgáltató szervezte a fizetését, igyekszünk gondoskodni arról, hogy a lehető leghamarabb visszatérítsék az összeget.
  • Ha mi szerveztük a fizetését, mi magunk térítjük vissza. Az esetek 90%-ában a pénznek az Ön számláján kell lennie a következőktől számított 5 munkanapon belül:
    • az eredeti Foglalása lemondásra került, vagy
    • ellenőriztük az Ön által küldött számlát (amely igazolja, hogy máshol szállt meg).

2. Látványosságok

2A. Fogalmak és Kik vagyunk

Egyes szavak egészen konkrét jelentéssel bírnak, ezért kérjük, olvassa el a Szolgáltatási feltételekben található „Booking.com szótárat”.

Amikor Ön Látványosságot foglal, a Booking.com B.V. biztosítja a Platformot és felel is érte – de az Utazási élményért magáért nem (tekintse meg az alábbi 2B pontot). A Booking.com B.V. a holland jog szerint bejegyzett társaság (székhelye: Oosterdokskade 163, 1011 DL, Amszterdam, Hollandia; Kereskedelmi kamarai szám: 31047344; adószám: NL805734958B01).

2B. Hogyan működik a szolgáltatásunk?

Mi egy olyan helyet biztosítunk, ahol Látványosság-szolgáltatásokat találhat és foglalhat le.

Amikor Ön a Platformunkon Foglalást tesz, szerződést köt a Szolgáltatóval – vagy a vállalattal, amelyik közvetítőként/viszonteladóként jár el.

A Platformunkon található információk azon alapulnak, amit a Szolgáltatók és/vagy a Viszonteladók közölnek velünk. Mindent megteszünk, hogy mindig naprakészen tartsuk a dolgokat.

2C. Kivel dolgozunk?

Különböző Viszonteladókkal állunk szerződéses kapcsolatban. Csak a velük közvetlen kapcsolatban álló Szolgáltatók jelennek meg a Platformunkon.

Egyes esetekben ezek a Viszonteladók közvetítőként járnak el a Szolgáltatók felé – és egyes esetekben ténylegesen megvásárolják és továbbértékesítik a Látványosság-szolgáltatásokat.

Mind a Szolgáltatók, mind a Viszonteladók kínálhatnak Utazási élményeket a Platformunkon kívül is (így a Viszonteladók által a Platformunkon kínált ajánlatok nem feltétlenül teljes körűek).

Platformunkról megtudhatja, hogy világszerte hány Látványosságot foglalhat rajtunk keresztül – keresési eredmények oldalunkból pedig azt tudhatja meg, hogy ezek közül az Ön által elmondottak alapján hány lehet az Ön számára megfelelő.

2D. Mivel keresünk pénzt?

Nem vásárolunk vagy értékesítünk (tovább) semmilyen terméket vagy szolgáltatást – amikor Ön Foglalást tesz, a Viszonteladó egyszerűen jutalékot fizet nekünk.

És egyáltalán nem számítunk fel foglalási díjat.

2E. Ajánlórendszereink

Hogyan használja a Booking.com az ajánlórendszereket

Ajánlórendszereket használunk a Platformunkon található információk kiválasztására és/vagy rangsorolására, hogy segítsünk felfedezni olyan Utazási élményeket, amelyek szerintünk tetszeni fognak Önnek. A „Látványosságok” céloldalra történő látogatás esetén például számos ajánlórendszert talál, többek között:

  • Közeli úti célok. Az Ön közelében található Látványosságok, a böngészés közbeni tartózkodási helye alapján.

A keresési eredményeink egyben ajánlórendszer is. Valójában ez az az ajánlórendszer, amelyet ügyfeleink a legtöbbször használnak, ezért kérjük, tekintse meg az alábbi „Alapértelmezett rangsorolásunk és a rendezési lehetőségek” című részt.

Az általunk használt összes ajánlórendszer az alábbi fő tényezők közül egy vagy több alapján ad ajánlásokat:

  • Amit a keresési űrlapon megad: úti cél, időpontok stb.
  • Minden olyan információ, amelyet a Platformunkkal való interakciója alapján gyűjtöttünk: korábbi keresései a Platformunkon, az ország, ahol böngészés közben tartózkodik, stb.

Annak érdekében, hogy a lehető legkönnyebben találjon és foglaljon Látványosságot, az egyes tényezők különböző esetekben fontosabbak (vagy kevésbé fontosak) lehetnek, attól függően, hogy melyikekről tartjuk a legvalószínűbbnek, hogy az Ön által esetleg szívesen lefoglalt Látványosságok listáját eredményezzék.

Alapértelmezett Rangsorolásunk – és a rendezési lehetőségek

Amikor a keresési eredményeket először megkapja, azok a „Válogatásunk” szerint lesznek rendezve, amely a Látványosságokat a következő módon ajánlja:

  • Egy Látványosság-szolgáltatás akkor jelenik meg feljebb az oldalon, ha sokan kattintanak rá (a keresési eredményekben), majd foglalják le (a következő oldalon). Ahogy azt Ön is el tudja képzelni, az emberek általában nagyobb valószínűséggel választják azokat, amelyek nagyszerű értékelésekkel, elérhetőséggel, szabályzatokkal és árazással rendelkeznek.
  • Ha tudjuk, az Ön eredményeit a következők alapján személyre szabjuk:
    • Az Ön keresési előzményei a Platformunkon. Ha belép fiókjába, és nem először jár itt, előfordulhat, hogy a korábbi döntései alapján módosítjuk a rangsort.
    • Bármilyen egyéb Foglalás, amivel rendelkezik. Ha például egy közeli szállodában tartózkodik, amelyet a Booking.comon keresztül foglalt, akkor a rangsort aszerint módosíthatjuk, hogy hol tartózkodik, mennyi ideig marad, és kik vannak a társaságában.

A fenti tényezők közül számos segít az ajánlórendszerünknek eldönteni, hogy mely Látványosságok lehetnek a legvonzóbbak és a legmegfelelőbbek az Ön számára. Egyesek kis szerepet játszanak ebben a döntésben, míg másoknak nagy szerep jut – és az egyes tényezők fontossága változhat a Látványosság jellemzőitől, valamint attól függően, hogy Ön és mások hogyan használják Platformunkat.

Például egy Látványosság átkattintási aránya és a foglalások száma gyakran nagy szerepet játszik a döntésekben. Ez azért van, mert ezek közvetlenül tükrözik a Látványosság általános vonzerejét, és azt, hogy a vendégek mennyire szoktak elégedettek lenni azzal, amit kínál.

A magas átkattintási arány általában azt jelenti, hogy a Látványosság jó első benyomást kelt a Platformunkon (pl. a látványosság ára vagy típusa alapján) – és a sok foglalás azt jelzi, hogy sokan találják úgy, hogy a Látványosság valóban megfelel az igényeiknek.

A Booking.comon foglalt Szálláshelytől való távolság (ha van ilyen) szintén befolyásolja ajánlásainkat.

Ha korábban már rákattintott valamelyik Látványosságra, az is hatással lesz ajánlásainkra, hogy azokra a Platformunkon könnyebben újra rátaláljon.

Ha nem szeretné, hogy a Látványosságokat a fent említett tényezők alapján rangsoroljuk, akkor egyéb módon is rendezheti az eredményeket, például:

  • Legnépszerűbb. Azok a Látványosság-szolgáltatások, amelyeket az elmúlt 30 napban sokan foglaltak le, az oldalon feljebb jelennek meg.
  • A legolcsóbb. Az olcsóbb Látványosság-szolgáltatások az oldalon feljebb jelennek meg, mint a drágábbak.

Bármelyik rendezési lehetőséget is választja, szűrők segítségével szűkítheti az eredményeket – például:

  • Kategória. Kattintson például a „Túrák” vagy a „Múzeumok” gombra, ha csak a túrákat és a múzeumokat szeretné látni – és semmi mást.
  • Ár. Kattintson egy vagy több ártartományra, ha csak az adott költségkeretnek megfelelő Látványosság-szolgáltatásokat szeretné látni.
  • Ingyenes lemondás. Kattintson erre, ha csak azokat a Látványosság-szolgáltatásokat szeretné látni, amelyeket ingyenesen lemondhat.
  • Város. Kattintson egy város nevére, ha csak azokat a Látványosság-szolgáltatásokat szeretné látni, amelyek abban a városban vannak.

Személyre szabott ajánlatok

Egyes ajánlórendszereink személyre szabott ajánlatokat tesznek a Booking.com rendszereivel való interakciója alapján (mint például a keresési eredményekben a „Válogatásunk”). Ha Ön az Európai Gazdasági Térség területén él, módosíthatja beállításait, hogy ajánlórendszereink ne adjanak Önnek személyre szabott ajánlatokat. Ehhez - attól függően, hogy mit használ - a következőt kell tennie:

  • Asztali vagy mobil oldalunkon: kattintson a láblécben a „Személyre szabott ajánlatok kezelése” gombra
  • Alkalmazásunkban: koppintson a bannerben a „Személyre szabott ajánlatok kezelése” lehetőségre.

Még ha ezt meg is teszi, akkor is megőrizhetünk néhány információt Önről, hogy kényelmesebb élményt nyújthassunk Önnek. Ezek lehetnek Ön által megadott információk (pl. telefonszáma vagy e-mail címe), vagy olyanok, amelyeket a Platformmal való interakciói alapján gyűjtöttünk össze.

Az Ön (személyre szabott ajánlatokkal kapcsolatos) preferenciája minden olyan eszközön érvényes lesz, amelyen a Booking.com fiókjába belépett. Ha nincs belépve a fiókjába, a preferenciája egyéb eszközökre nem lesz érvényes: a preferencia a „sütik” részeként kerül elmentésre, és amikor ez a süti lejár, a preferencia is lejár.

2F. Értékelések

Ha több értékelést is kap, akkor azok az „Aktuálisak” szerinti sorrendbe kerülnek (dátum szerinti sorrendben, a megjegyzéseket tartalmazó értékeléseket kiemelten kezelve). Annak érdekében, hogy a leghasznosabb értékelések jelenjenek meg elsőként, az egyes tényezők fontosabbá (vagy kevésbé fontossá) válhatnak – például attól függően, hogy Platformunk idővel hogyan változik.

Ha nem szeretné, hogy az értékeléseket az alapértelmezett módon rendezzük, akkor egyéb tényezők alapján is rendezheti azokat, például:

  • Legújabbak
  • Legrégebbiek

Minden értékelésnek meg kell felelnie Tartalomra vonatkozó előírásainknak és irányelveinknek.

2G. Árak

A Platformunkon megjelenített árakat a Szolgáltatók és/vagy Viszonteladók határozzák meg – de előfordulhat, hogy a jutalmakat vagy egyéb előnyöket saját zsebből finanszírozzuk.

A Foglalás megtételével Ön vállalja, hogy megfizeti magának az Utazási élménynek a költségét, valamint az esetlegesen felmerülő egyéb díjakat (például az esetleges extrákért, biztosításért vagy az adók miatt). Az árleírásból megtudhatja, hogy az ár tartalmazza-e az adókat és díjakat vagy sem. Az árakról további információkat a foglalás során talál.

Platformunk leírást nyújt a Szolgáltatók által kínált berendezésekről (az általuk közöltek alapján). Innen azt is megtudhatja, hogy mennyibe kerülnek.

A valutaátváltás csak tájékoztató jellegű; a tényleges árfolyamok eltérhetnek.

2H. Fizetések

Amikor Ön a Platformunkon Foglalást tesz, a Booking.com szervezi a fizetést. A részletekért tekintse meg a „Fizetés” (A7) című részt a Szolgáltatási feltételeinkben.

2I. Segítség és tanácsadás – ha váratlan esemény történik

Ha bármilyen kérdése van, vagy valami nem a terv szerint alakul, csak lépjen kapcsolatba velünk. Ezt megteheti a Foglalásába való belépéssel, vagy az alkalmazásunkon, illetve a Súgónkon keresztül (ahol hasznos Gyakran Ismételt Kérdéseket is talál).

Segíthet nekünk abban, hogy a lehető leggyorsabban segíthessünk Önnek – az alábbi információk megadásával:

  • az Ön Foglalási visszaigazolási száma, PIN-kódja, elérhetőségei, és a Foglalás megtételekor használt e-mail címe
  • a probléma összefoglalása, beleértve azt is, hogyan szeretne segítséget kapni tőlünk
  • igazoló dokumentumok (bankszámlakivonat, fényképek, nyugták stb.).

Bármi legyen is a probléma, megtesszük, amit megtehetünk, hogy segítsünk Önnek.

További információkért tekintse meg a „Mit tegyek, ha valami rosszul alakul?” (A15) és az „Irányadó jog és fórum” (A19) című részeket a Szolgáltatási feltételeinkben.

3. Autókölcsönzés

3A. Fogalmak és Kik vagyunk

Egyes szavak egészen konkrét jelentéssel bírnak, ezért kérjük, olvassa el a Szolgáltatási feltételekben található „Booking.com szótárat”.

Amikor Ön Autóbérlést foglal, a Booking.com Transport Limited biztosítja a Platformot és felel is érte – de az Utazási élményért magáért nem (tekintse meg az alábbi 3B pontot). A Booking.com Transport Limited egy Angliában és Walesben bejegyzett vállalat (cégjegyzékszám: 05179829; székhely: 6 Goods Yard Street, Manchester, M3 3BG, Egyesült Királyság).

3B. Hogyan működik a szolgáltatásunk?

Megkönnyítjük Önnek, hogy számos különböző autókölcsönző cégnél történő Foglalást összehasonlítson. A Platformunkon található információk azon alapulnak, amit a Szolgáltatók velünk közölnek. Mindent megteszünk, hogy mindig naprakészen tartsuk a dolgokat.

Platformunkról megtudhatja, hogy világszerte hány Autóbérlést foglalhat rajtunk keresztül – keresési eredmények oldalunkból pedig azt tudhatja meg, hogy ezek közül az Ön által elmondottak alapján hány lehet az Ön számára megfelelő.

Amikor lefoglalja autóját, Ön szerződést köt velünk: vállaljuk, hogy megszervezzük és kezeljük* az Ön Foglalását.

Amikor a pultnál aláírja a Bérleti szerződést, Ön szerződést köt a kölcsönző céggel: ők vállalják, hogy rendelkezésre bocsátják az autót. Ön (az autó lefoglalása közben) már az összes lényeges feltételt látta és elfogadta.

* Azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk segíteni Önnek, ha módosítani vagy lemondani szeretné a Foglalását, vagy ha bármilyen kérdése van – a Bérlés előtt, alatt vagy után.

3C. Kivel dolgozunk?

A Platformunkon szereplő minden autókölcsönző cég megbízható partner, akik minden tesztünkön megfeleltek, mielőtt elkezdtünk volna velük dolgozni. Platformunkon csak a velünk szerződéses kapcsolatban álló Szolgáltatók jelennek meg. Utazási élményeket azonban Platformunkon kívül is kínálhatnak (így a Platformunkon kínált ajánlatok nem feltétlenül teljes körűek).

Még egy szakértőkből álló csapatunk is van, amely meglátogatja az autókölcsönző cégeket, mielőtt azok a Platformunkon megjelennének.

Platformunk minden Szolgáltatója hivatásos kereskedő.

3D. Mivel keresünk pénzt?

Pénzt keresünk, amikor Autóbérlését megtaláljuk Önnek. Ezt két módon tehetjük meg:

  • jutalékban állapodunk meg az autókölcsönző céggel a szolgáltatásainkért; vagy
  • a nettó árban állapodunk meg a kölcsönző céggel, és a saját árrésünket alkalmazzuk.

Akárhogy is, ügyfeleinknek nagy választékot igyekszünk kínálni versenyképes áron. Ráadásul a Platformunk ingyenesen használható.

3E. Ajánlórendszereink

Hogyan használja a Booking.com az ajánlórendszereket

Ajánlórendszereket használunk a Platformunkon található információk kiválasztására és/vagy rangsorolására, hogy segítsünk felfedezni olyan Utazási élményeket, amelyek szerintünk tetszeni fognak Önnek. Az „Autókölcsönzés” céloldalra történő látogatás esetén például számos ajánlórendszert talál, többek között:

  • Népszerű autókölcsönzők. A legtöbb Foglalással rendelkező Autókölcsönzők.

A keresési eredményeink egyben ajánlórendszer is. Valójában ez az az ajánlórendszer, amelyet ügyfeleink a legtöbbször használnak, ezért kérjük, tekintse meg az alábbi „Alapértelmezett rangsorolásunk és a rendezési lehetőségek” című részt.

Az általunk használt összes ajánlórendszer az alábbi tényezők közül egy vagy több alapján ad ajánlásokat:

  • Amit a keresési űrlapon megad: helyszín, időpontok stb.
  • Minden olyan információ, amelyet a Platformunkkal való interakciója alapján gyűjtöttünk: korábbi keresései a Platformunkon, az ország, ahol böngészés közben tartózkodik, stb.
  • A különböző Szolgáltatók teljesítménye.

Annak érdekében, hogy a lehető legkönnyebben találjon és foglaljon autót, az egyes tényezők különböző esetekben fontosabbak (vagy kevésbé fontosak) lehetnek, attól függően, hogy melyikekről tartjuk a legvalószínűbbnek, hogy az Ön által esetleg szívesen lefoglalt autók listáját eredményezzék.

Alapértelmezett rangsorolásunk és a rendezési lehetőségek

Keresési eredményeink megmutatják az összes olyan autóbérlés Foglalást, amely az Ön keresésének megfelel.

Amikor a keresési eredményeket először megkapja, azok az „Ajánlatunk” szerint lesznek rendezve:

  • Ajánlatunk (alapértelmezett rangsor). Tudjuk, mi számít igazán annak, aki autót bérel. Így a keresési eredmények tetején azokat az autókat találja, amelyek szerintünk tetszeni fognak Önnek, egy folyamatosan változó algoritmus alapján, amely mindenféle tényezőt (ár, értékelés, méret, nyereség, autó adatai és így tovább) mérlegel.

Az egyes tényezők relatív fontossága folyamatosan változik, hogy biztosan a legmegfelelőbb autókat ajánljuk.

A fenti tényezők közül számos segít az ajánlórendszerünknek eldönteni, hogy mely autók lehetnek a legvonzóbbak és a legmegfelelőbbek az Ön számára. Egyesek kis szerepet játszanak ebben a döntésben, míg másoknak nagy szerep jut – és az egyes tényezők fontossága változhat az egyes autók jellemzőitől, valamint attól függően, hogy Ön és mások hogyan használják Platformunkat.

Például egy autó átkattintási aránya és a foglalások száma gyakran nagy szerepet játszik a döntésekben. Ez azért van így, mert ezek közvetlenül tükrözik az autó általános vonzerejét, és azt, hogy ügyfeleink mennyire elégedettek, amikor több részletet tudnak meg róla.

A magas átkattintási arány általában azt jelenti, hogy az autó jó első benyomást kelt a Platformunkon (pl. az ár, a felvétel helyszíne vagy az autókölcsönző alapján) – és a sok foglalás azt jelzi, hogy sokan találják úgy, hogy az autó valóban megfelel az igényeiknek.

De egyéb tényezők is szerepet játszanak. Például előnyben részesíthetjük azoknak az autókölcsönzőknek az autóit, amelyek a Genius programunk részét képezik – vagy sokoldalú, felhasználóbarát fizetési szabályzatokat kínálnak. Végül is ezek a tényezők arra utalnak, hogy ezek az autókölcsönzők megértik, mennyire fontos a szolgáltatás és a kényelem ügyfeleink számára.

Ha nem szeretné, hogy az autókat a fent említett tényezők alapján rangsoroljuk, akkor egyéb módon is rendezheti az eredményeket, például:

  • Ár (legalacsonyabb elöl). Az eredmények ekkor ársorrendben jelennek meg, a legolcsóbb lehetőséggel az élen... világos és egyszerű.
  • Értékelés. Ez az, ami valóban az ügyfeleink ellenőrzése alatt áll: az autókat az ügyfélértékelések alapján rangsoroljuk, a legmagasabb értékeléssel rendelkezővel az első helyen. Ezek az értékelések egyenesen az „üdvözöljük itthon felmérés”-ből származnak, amelyet mindenkinek elküldünk a bérlés után, arra kérve őket, hogy 10-es skálán pontozzák az autókölcsönző cégeket a legfontosabb területeken (segítőkész személyzet, az autó állapota, ár-érték arány stb.).

Ha az „Ár (legalacsonyabb elöl)” vagy az „Értékelés” lehetőséget választja, az „Ajánlatunk” című részben leírt tényezők továbbra is befolyásolhatják az eredményt. Ezek a tényezők például másodlagos „döntőbíróként” működhetnek két vagy több olyan autó között, amelyek egyébként ugyanazon a helyen szerepelnének. Az „Ajánlatunk” tényezői azonban pusztán másodlagosak – mivel azokat csak akkor használjuk, ha el kell döntenünk, hogy két autó közül melyiket tegyük előbbre.

Bármelyik rendezési lehetőséget is választja, szűrők segítségével szűkítheti az eredményeket.

3F. Értékelések

A Bérlés után megkérjük, hogy adjon egy értékelést, amivel azután a következő történhet:

  • feltöltjük a Platformunkra, hogy segítsünk más ügyfeleknek a számukra megfelelő döntés meghozatalában*
  • marketing célokra használjuk fel (a Platformunkon, a közösségi médiában, hírlevelekben stb.)*
  • megosztjuk a kölcsönző céggel, hogy segítsünk nekik (és nekünk) még jobb szolgáltatást nyújtani**.

Minden hozzánk beérkező fogyasztói értékelést közzéteszünk, legyen az pozitív vagy negatív, kivéve, ha sérti Tartalomra vonatkozó előírásainkat és irányelveinket.

Ha több értékelés van, felül a legfrissebbeket mutatjuk. Kérjük, vegye figyelembe, hogy alkalmazásunkban csak a pontszámokat jelenítjük meg, a megjegyzéseket nem.

* Nem használnánk a teljes nevét vagy címét.

** Ahhoz, hogy segítsünk a kölcsönző cégnek fejlődni, meg kell mondanunk nekik, hogy az értékelés melyik Autóbérlésről szól.

3G. Árak

A Platformunkon megjelenített árakat a Szolgáltatók vagy mi határozzuk meg – de előfordulhat, hogy a jutalmakat vagy egyéb előnyöket saját zsebből finanszírozzuk.

A Foglalás megtételével Ön vállalja, hogy megfizeti magának az Utazási élménynek a költségét, valamint az esetlegesen felmerülő egyéb díjakat (például az esetleges extrákért, biztosításért vagy az adók miatt). Az adók és díjak különböző okok miatt változhatnak, például a Szolgáltató székhelyétől, az átvétel helyétől vagy attól függően, hogy Ön mit tervez az Autóbérlés során tenni. Az árleírásból megtudhatja, hogy milyen adók vannak az árban (ha vannak). Az árakról további információkat a foglalás során talál.

Platformunk leírást nyújt a Szolgáltatók által kínált berendezésekről (az általuk közöltek alapján). Innen azt is megtudhatja, hogy mennyibe kerülnek.

A valutaátváltás csak tájékoztató jellegű; a tényleges árfolyamok eltérhetnek.

3H. Fizetések

Amikor Ön a Platformunkon Bérlést foglal, a Booking.com szervezi a fizetést. A részletekért tekintse meg a „Fizetés” (A7) című részt a Szolgáltatási feltételeinkben.

3I. Segítség és tanácsadás – ha váratlan esemény történik

Ha bármilyen kérdése van, vagy valami nem a terv szerint alakul, csak Lépjen kapcsolatba velünk. Ha a Bérlése során történtekről van szó, gyorsabban tudunk segíteni Önnek, ha megadja a következőket:

  • az Ön Foglalási visszaigazolási száma és autójának lefoglalásakor használt e-mail címe
  • a probléma összefoglalása, beleértve azt is, hogyan szeretne segítséget kapni tőlünk
  • részletek mindenről, amit Önnek felszámítottak
  • igazoló dokumentumok (bankszámlakivonat, bérleti szerződés, végszámla, kárdokumentáció, fényképek, beszállókártya, nyugták stb.).

Ha ezt megteszi, képviselőnk a lehető leghamarabb felveszi Önnel a kapcsolatot. Előfordulhat, hogy további részleteket kell kérniük Öntől.

Bármi legyen is a probléma, megtesszük, amit megtehetünk, hogy segítsünk Önnek.

További információkért tekintse meg a „Mit tegyek, ha valami rosszul alakul?” (A15) és az „Irányadó jog és fórum” (A19) című részeket a Szolgáltatási feltételeinkben.

4. Repülőjáratok

4A. Fogalmak és Kik vagyunk

Egyes szavak egészen konkrét jelentéssel bírnak, ezért kérjük, olvassa el a Szolgáltatási feltételekben található „Booking.com szótárat”.

Amikor Ön Repülőjáratot foglal, a Booking.com B.V. biztosítja a Platformot és felel is érte – de az Utazási élményért magáért nem (tekintse meg az alábbi 4B pontot). A Booking.com B.V. a holland jog szerint bejegyzett társaság (székhelye: Oosterdokskade 163, 1011 DL, Amszterdam, Hollandia; Kereskedelmi kamarai szám: 31047344; adószám: NL805734958B01).

4B. Hogyan működik a szolgáltatásunk?

Mi egy olyan helyet biztosítunk, ahol Repülőjáratokat találhat és foglalhat le.

Amikor Ön a Platformunkon Foglalást tesz, a Szolgáltatóval és a Viszonteladóval köt szerződést.

A Platformunkon található információk azon alapulnak, amit a Szolgáltatók és/vagy a Viszonteladók közölnek velünk. Mindent megteszünk, hogy mindig naprakészen tartsuk a dolgokat.

4C. Kivel dolgozunk?

Szerződéses kapcsolatban állunk különböző Viszonteladókkal, akik közvetítőként működnek a Szolgáltatók felé. Csak a velük közvetlen kapcsolatban álló Szolgáltatók jelennek meg a Platformunkon.

Mind a Szolgáltatók, mind a Viszonteladók kínálhatnak Utazási élményeket a Platformunkon kívül is (így az általuk a Platformunkon kínált ajánlatok nem feltétlenül teljes körűek).

Platformunkról megtudhatja, hogy világszerte hány Repülőjáratot foglalhat rajtunk keresztül – keresési eredmények oldalunkból pedig azt tudhatja meg, hogy ezek közül az Ön által elmondottak alapján hány lehet az Ön számára megfelelő.

4D. Mivel keresünk pénzt?

Nem vásárolunk vagy értékesítünk (tovább) semmilyen terméket vagy szolgáltatást. Amikor valaki a Platformunkon Repülőjáratot foglal, a Viszonteladó jutalékot fizet nekünk.

4E. Ajánlórendszereink

Hogyan használja a Booking.com az ajánlórendszereket

Ajánlórendszereket használunk a Platformunkon elérhető információk kiválasztására és/vagy rangsorolására, hogy segítsünk felfedezni olyan úti célokat, amelyek szerintünk tetszeni fognak Önnek. A „Repülőjáratok” céloldalra történő látogatás esetén például számos ajánlórendszert talál, többek között:

  • Népszerű városok. Olyan úti célok, ahová esetleg szívesen elutazna, azon ország alapján, ahol böngészés közben tartózkodik.

Az általunk használt ajánlórendszerek az alábbi főbb tényezők közül egy vagy több alapján működnek:

  • A keresési űrlapon Ön által megadott információk: az úti cél, ahová utazni szeretne, az utazás időpontja, stb.
  • Minden olyan információ, amelyet a Booking.com Platformmal való interakciója alapján gyűjtöttünk, pl. keresési előzményei, vagy az ország, ahol böngészés közben tartózkodik, stb.

Annak érdekében, hogy a lehető legkönnyebben találjon és foglaljon Repülőjáratot, az egyes tényezők különböző esetekben fontosabbak (vagy kevésbé fontosak) lehetnek, attól függően, hogy melyikekről tartjuk a legvalószínűbbnek, hogy az Ön által esetleg szívesen lefoglalt Repülőjáratok listáját eredményezzék.

A keresési eredményeink egyben ajánlórendszer is. Valójában ez az az ajánlórendszer, amelyet ügyfeleink a legtöbbször használnak, ezért kérjük, tekintse meg az alábbi „Alapértelmezett rangsorolásunk és a rendezési lehetőségek” című részt.

Alapértelmezett rangsorolásunk és a rendezési lehetőségek

Keresési eredményeink megmutatják az összes olyan Repülőjáratot, amely az Ön keresésének megfelel.

Amikor a keresési eredményeket először megkapja, azok a „Legjobbak” szerint lesznek rendezve:

  • Legjobbak (alapértelmezett rangsor). Ahhoz, hogy egy Repülőjárat az oldalon fent szerepeljen, a következő területek mindegyikén jól kell teljesítenie: ár, menetidő, átszállások száma és poggyászkeret.

A fenti tényezők közül számos segít az ajánlórendszerünknek eldönteni, hogy mely Repülőjárat lehet a legvonzóbb és a legmegfelelőbb az Ön számára. Egyesek kis szerepet játszanak ebben a döntésben, míg másoknak nagy szerep jut – és az egyes tényezők fontossága változhat a Repülőjárat jellemzőitől, valamint attól függően, hogy Ön és mások hogyan használják Platformunkat.

Például nagyobb hangsúlyt fektethetünk a teljes utazási időre (mint az átszállások számára), ha úgy látjuk, hogy utazóinknak ez fontosabb szempont.

Ha szeretné, az eredményeket egyéb módon is rendezheti:

  • Legolcsóbb. Az alacsonyabb árú Repülőjáratok feljebb jelennek meg.
  • Leggyorsabb. A rövidebb menetidővel rendelkező járatok feljebb jelennek meg.

Ha a „Legolcsóbb” vagy a „Leggyorsabb” lehetőséget választja, a „Legjobbak” című részben leírt tényezők továbbra is befolyásolhatják az eredményt. Ezek a tényezők például „döntőbíróként” működhetnek két vagy több olyan Repülőjárat között, amelyek egyébként ugyanazon a helyen szerepelnének.

Bármelyik rendezési lehetőséget is választja, szűrők segítségével szűkítheti az eredményeket – például:

  • Átszállások. Kattintson egy lehetőségre, hogy jelezze, egy (vagy több) átszállással közlekedő járatokat is igénybe venne-e.
  • Időtartam. Használja a csúszkát, hogy megadja a maximális utazási időt.
  • Légitársaságok. Kattintson egy vagy több névre, hogy jelezze, Repülőjáratát melyik légitársaság(ok) közül szeretné kiválasztani.

4F. Árak

A Platformunkon megjelenített árakat a Szolgáltatók és/vagy Viszonteladók határozzák meg – de előfordulhat, hogy a jutalmakat vagy egyéb előnyöket saját zsebből finanszírozzuk.

A Foglalás megtételével Ön vállalja, hogy megfizeti magának az Utazási élménynek a költségét, valamint az esetlegesen felmerülő egyéb díjakat (például az esetleges extrákért, biztosításért vagy az adók miatt). Az árleírásból megtudhatja, hogy az ár tartalmazza-e a díjakat és illetékeket vagy sem. Az árakról további információkat a foglalás során talál.

Platformunk leírást nyújt a Szolgáltatók által kínált berendezésekről (az általuk közöltek alapján). Innen azt is megtudhatja, hogy mennyibe kerülnek.

A valutaátváltás csak tájékoztató jellegű; a tényleges árfolyamok eltérhetnek.

4G. Fizetések

Amikor Ön a Platformunkon Foglalást tesz, a fizetést mi vagy egy Viszonteladó szervezi. A részletekért tekintse meg a „Fizetés” (A7) című részt a Szolgáltatási feltételeinkben.

4H. Segítség és tanácsadás – ha váratlan esemény történik

Ha már megtette a Foglalást, és bármilyen kérdése van, vagy valami nem a terv szerint alakul, csak lépjen kapcsolatba velünk. Ezt megteheti a Foglalásába való belépéssel, vagy az alkalmazásunkon, illetve a Súgónkon keresztül (ahol hasznos Gyakran Ismételt Kérdéseket is talál).

Segíthet nekünk abban, hogy a lehető leggyorsabban segíthessünk Önnek – az alábbi információk megadásával:

  • az Ön Vásárlói azonosítószáma, Booking.com PIN-kódja, elérhetőségei, és a Foglalás megtételekor használt e-mail címe
  • a probléma összefoglalása, beleértve azt is, hogyan szeretne segítséget kapni tőlünk
  • igazoló dokumentumok (bankszámlakivonat, fényképek, nyugták stb.).

Bármi legyen is a probléma, megtesszük, amit megtehetünk, hogy segítsünk Önnek.

További információkért tekintse meg a „Mit tegyek, ha valami rosszul alakul?” (A15) és az „Irányadó jog és fórum” (A19) című részeket a Szolgáltatási feltételeinkben.

5. Egyéni személyszállítás és Tömegközlekedés

5A. Fogalmak és Kik vagyunk

Egyes szavak egészen konkrét jelentéssel bírnak, ezért kérjük, olvassa el a Szolgáltatási feltételekben található „Booking.com szótárat”.

Amikor Ön szállítási szolgáltatást foglal, a Booking.com Transport Limited biztosítja a Platformot és felel is érte – de az Utazási élményért magáért nem (tekintse meg az alábbi 5B pontot). A Booking.com Transport Limited egy Angliában és Walesben bejegyzett vállalat (cégjegyzékszám: 05179829; székhely: 6 Goods Yard Street, Manchester, M3 3BG, Egyesült Királyság).

5B. Hogyan működik a szolgáltatásunk?

Megkönnyítjük Önnek, hogy egyéni és tömegközlekedési személyszállítási szolgáltatóknál történő Foglalásokat összehasonlítson. Amikor keresést végez, megszűrjük a találatokat, hogy csak a legmegfelelőbb járművet láthassa az egyes kategóriákban, az Ön által megadott adatok alapján.

A Szolgáltatók független vállalatok: nem vagyunk a tulajdonosaik, és nincs befolyásunk a Platformunkon lefoglalt szolgáltatásokra. A Platformunkon található információk azon alapulnak, amit a Szolgáltatók velünk közölnek. Mindent megteszünk, hogy mindig naprakészen tartsuk a dolgokat.

Azért vagyunk itt, hogy segítséget vagy támogatást nyújtsunk: az utazás előtt, alatt vagy után. Tekintse meg az alábbi „Segítség és tanácsadás – ha váratlan esemény történik” (5I) című részt.

5C. Kivel dolgozunk?

Platformunkon csak a velünk szerződéses kapcsolatban álló Szolgáltatók jelennek meg. Utazási élményeket azonban Platformunkon kívül is kínálhatnak (így a Platformunkon kínált ajánlatok nem feltétlenül teljes körűek).

Platformunk minden Szolgáltatója hivatásos kereskedő. Rendszeres ellenőrzéseket végzünk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy továbbra is megfelelnek a szükséges előírásoknak.

5D. Mivel keresünk pénzt?

Nem vásárolunk vagy értékesítünk (tovább) semmilyen terméket vagy szolgáltatást – amikor Ön Foglalást tesz, szolgáltatásainkért a szállítási szolgáltatókkal jutalék fizetésében állapodunk meg.

És egyáltalán nem számítunk fel foglalási díjat.

5E. Ajánlórendszereink

Hogyan használja a Booking.com az ajánlórendszereket

Ajánlórendszereket használunk a Platformunkon található információk kiválasztására és/vagy rangsorolására, hogy segítsünk felfedezni olyan közlekedési szolgáltatásokat, amelyek szerintünk tetszeni fognak Önnek.

Az általunk használt ajánlórendszerek ezen főbb tényezők közül egy vagy mindkettő alapján működnek:

  • Amit a keresési űrlapon megad: úti cél, időpontok stb.
  • A különböző közlekedési szolgáltatók teljesítménye.

Az egyes tényezők relatív fontossága folyamatosan változik.

Amikor a Platformunkon keres, a legmegfelelőbb lehetőségeket az oldal tetején mutatjuk be. Ez azt jelenti, hogy:

  • Egyéni személyszállítás. A rangsorolás alapja az ár és az, hogy mi a legjobb az Önök csoportjának megfelelő méretű társaság számára – valamint az elérhetőség (az adott helyen, abban az időpontban, amikor Önnek szüksége van rá).
  • Vonatok és buszok. Megmutatjuk Önnek a legjobb eredményt az Ön által megtenni kívánt útra, az Ön által kívánt időpontban.

5F. Értékelések

Az Utazása után megkérjük, hogy adjon egy értékelést, amivel azután a következő történhet:

  • feltöltjük a Platformunkra, hogy segítsünk más ügyfeleknek a számukra megfelelő döntés meghozatalában*
  • marketing célokra használjuk fel (a Platformunkon, a közösségi médiában, hírlevelekben stb.)*
  • megosztjuk a Szolgáltatóval, hogy segítsünk nekik (és nekünk) még jobb szolgáltatást nyújtani**.

Nem teszünk közzé olyan értékeléseket, amelyek Tartalomra vonatkozó előírásainkat és irányelveinket sértik.

* Nem használnánk a teljes nevét vagy címét.

** Ahhoz, hogy segítsünk a Szolgáltatónak fejlődni, meg kell mondanunk nekik, hogy melyik Utazásról szól az értékelés.

5G. Árak

Az egyes Foglalások ára a Platformunkon (a) a Szolgáltató által meghatározott alapárból és (b) az általunk a Szolgáltatóval megállapodott jutalékunkból tevődik össze. A jutalmakat vagy egyéb előnyöket saját zsebből is finanszírozhatjuk.

A Foglalás megtételével Ön vállalja, hogy megfizeti magának az Utazási élménynek a költségét, valamint az esetlegesen felmerülő egyéb díjakat (például útdíjak vagy várakozási díjak). Az adók és díjak különböző okok miatt változhatnak, például a Szolgáltató helyétől függően. Minden ár tartalmazza az esetleges adókat és illetékeket. Az árakról további információkat a foglalás során talál.

A valutaátváltás csak tájékoztató jellegű; a tényleges árfolyamok eltérhetnek.

5H. Fizetések

Amikor Ön a Platformunkon buszt, vonatot vagy Egyéni személyszállítást foglal, a Booking.com szervezi a fizetést. A részletekért tekintse meg a „Fizetés” (A7) című részt a Szolgáltatási feltételeinkben.

5I. Segítség és tanácsadás – ha váratlan esemény történik

Bármi legyen is a probléma, megtesszük, amit megtehetünk, hogy segítsünk Önnek.

Ezért, ha bármilyen kérdése van, vagy valami nem a terv szerint alakul, csak Lépjen kapcsolatba velünk. Ha az Ön utazása során történtekről van szó, kérjük, adja meg a Foglalási hivatkozási számot és az elérhetőségét. Az ügyek túlnyomó többségét 14 napon belül megoldjuk – és Ön is segíthet felgyorsítani a folyamatot, ha az első kapcsolatfelvételkor elküldi a vonatkozó dokumentumokat vagy egyéb információkat.

További információkért tekintse meg a „Mit tegyek, ha valami rosszul alakul?” (A15) és az „Irányadó jog és fórum” (A19) című részeket a Szolgáltatási feltételeinkben.