• Lakás
  • Konyha
  • kert
  • grillezési lehetőség
  • ingyenes wifi
  • Terasz
  • ingyenes parkolás
  • Fürdőkád
  • nemdohányzó szobák
  • fűtés

Ön Genius kedvezményre jogosult Szín-Ház Apartman szálláshelyén! Hogy spórolhasson ezen a szálláson, csupán be kell lépnie.

A Szín-Ház Apartman ingyenes wifivel rendelkező, békés szálláshelye Gyulán található. A gyulai vár 600 méterre helyezkedik el. A helyszíni parkoló díjmentesen vehető igénybe. Minden apartmanban étkező, valamint mikrohullámú sütővel, hűtőszekrénnyel, elektromos vízforralóval, tűzhellyel és konyhai eszközökkel felszerelt konyha található. Saját fürdőszoba is rendelkezésre áll káddal vagy zuhanyzóval. Törölköző és ágynemű is biztosított. Minden szoba síkképernyős TV-vel és ventilátorral felszerelt. A Szín-Ház Apartments szálláshelyéhez terasz, teljesen felszerelt konyha és közös étkező tartozik, ahol akár 20 fős társaságok is együtt tölthetik az időt. A gyulai vár, a Várfürdő és az Almásy-kastély mindössze 600 méterre van a Szín-Ház Apartments szálláshelyétől.

Vendégeink elfogulatlan értékelései alapján ez Gyula egyik legkedveltebb része.

Olyan helyen van, hogy a párok kedvence lett! Kétfős utakhoz 9,1 pontra értékelték.

A vendégeit szeretettel váró Szín-Ház Apartman 2015. okt. 1. óta foglalható a Booking.comon.

A szállás fénypontja

A szállás Gyula legjobbnak talált környékén van, és 9,0 pontot kapott, amiért ilyen pazar helyen található

Ingyenes magánparkoló a helyszínen

Pontos leírás
A vendégek szerint a szállás leírása és fényképei teljes mértékben megfelelnek a valóságnak.

Szabad helyek

Válasszon dátumokat, hogy lássa a szabad helyeket és árakat ezen a szálláson

szállástípus
Férőhelyek
 
1 kétszemélyes ágy
és
1 kanapéágy
1 kétszemélyes ágy
1 kanapéágy
és
1 franciaágy
Sajnos hiba történt. Kérjük, próbálja meg újra.
Sajnos hiba történt. Kérjük, próbálja meg újra.
Sajnos hiba történt. Kérjük, próbálja meg újra.
Sajnos hiba történt. Kérjük, próbálja meg újra.
A foglaláshoz nem kell hitelkártya. E-mailben igazoljuk majd vissza a foglalást.

A Gazdasági Versenyhivatal 2020. április 28-i döntése értelmében a Booking.com nem jeleníthet meg nem visszatérítendő árakat, ha a felhasználónak ugyanazért a kiválasztott lehetőségért ugyanazon a szálláson ingyenes lemondással többet kellene fizetnie. A partnereink által beállított szabályzatoktól függően néhány nem visszatérítendő ár nem elérhető magyarországi felhasználók számára.

Vendégértékelések

Kategóriák:

Személyzet
9,1
Felszereltség
8,3
Tisztaság
8,8
Kényelem
8,6
Ár-érték arány
8,8
Elhelyezkedés
9,0
Ingyenes WiFi
9,6
Magas pontszámnak számít Gyula
Válasszon témakört:

Nézze meg, mit imádtak a legjobban a vendégek:

  • Mónika
    MagyarországMagyarország
    A szállásadó nagyon kedves, közvetlen, rugalmas. A szállás szép, rendezett, tiszta. A szomszédban gyerekes családok voltak és meglepő módon csendesek voltak.
  • Attila
    RomániaRománia
    Tágas szoba-fürdőszoba. Terasz kis asztalkával ahova ki lehet ülni. Csendes utcába magán udvarral ahol lehet parkolni ingyenesen és biztonságosan.
  • Arnóczki
    MagyarországMagyarország
    Szoba nagysága, kényelmes ágy, az udvari parkolás.
  • Szabolcs
    MagyarországMagyarország
    Központhoz közel. Csendes környezet. Segítőkész tulajdonos.
  • Lili
    MagyarországMagyarország
    Kedves tulajdonossal volt dolgunk. A szállás nagyon jó helyen van, csendes és minden séta távolságra elérhető. Rendezett környezet várt minket és minden felszereltség volt ami szükséges. Parkolási lehetőség is van az apartman udvarban.
  • Gizela
    SzerbiaSzerbia
    A reggeli nem volt az arban. A kornyek nagyon jo, csendes, kozel a fudohoz, varhoz, kastelyhoz.
  • Henrietta
    MagyarországMagyarország
    nagyon jó helyen található, nekem megfelelt minden szempontból😊
  • Horváth
    MagyarországMagyarország
    Jo környezet volt, kellemes hely, kényelmes , nagy és tágas terek(szoba fürdő étkező )tv plafon világìtás
  • Tünde
    MagyarországMagyarország
    Kozel volt mindenhez amit szerettem volna megnezni. A potagy lehwtne kenyelmesebb. Tiszta volt es ez nagyon pozitiv.
  • Gergely
    MagyarországMagyarország
    Minden szuper volt, szállasadó rugalmas, gördülékeny ügyintézés
Minőségi besorolás
A Booking.com szerint ennek a szállásnak a minőségi besorolása 3/5, olyan tényezők alapján, mint például a felszereltség, méret, elhelyezkedés és a kínált szolgáltatások.

Kérdések és válaszok a szállásról
Keresgéljen a vendégek kérdései között, ha többet szeretne tudni a szállásról
A szállás általában pár napon belül válaszol

  • Tisztelt Szállásadó! Érdeklődnék, hogy SZÉP kártyát elfogadnak ? Üdv.

    Igen természetesen
    Megválaszolva ekkor: 2022. május 26.
  • Szèp kàrtyàs fizetés lehetséges? Üdvözlettel Major Ferencné

    Igen, természetesen
    Megválaszolva ekkor: 2021. november 2.

A szállásadó

Cég értékelési pontszáma: 9.1145 értékelés alapján 1 szállásról
1 kezelt szállás

Szállás adatai

Egyesíti a szállodák kényelmét és a családi ház lakájosságát, intimitását. Vendégeink szobáikat olyan színűre "festik" rejtett LED világítással amilyen hangulatuk van. Úgy gondoljuk, a mai rohanó, zajos világban szüksége van a minden korosztálynak egy olyan helyre, ahol szabadidejét csendes, nyugodt környezetben töltheti el. Egyik kedves vendégünk mondta, hogy szálláshelyünk a "nyugalom szigete". Kisebb baráti összejövetelek ideális helyszíne is. Apartmanjainktól elkülönítve került kialakításra egy közösségi tér, mely 10-16 fő "buli helyszíne" is lehet, de az összes apartman együtt kibérlése esetén.

Tudnivalók a környékről

A Szín-Ház Apartman Gyula város fő attrakcióitól / Várfürdő, Vár. Almásy kastély, Várszínház / mindössze 600 méterre, csendes, kertvárosi környezetben helyezkedik el. A város nevezetességeit sok helyen elolvashatják. De, hogy hol van nyitva vasárnap bolt, hol lehet hagymás sült vért reggelizni,vagy szeretne jó akácmézet,tanyasi tojást hazavinni mi ebben is tudunk segíteni,beszerezni.

Nyelvtudás

magyar

A szállás környezete *

Szín-Ház Apartman felszereltsége
Kiváló felszereltség! Pontszám: 8.3

A legnépszerűbb szolgáltatások
  • ingyenes parkolás
  • ingyenes wifi
  • családi szobák
  • nemdohányzó szobák
Parkolás
Ingyenes privát parkolás lehetséges a helyszínen (foglalás szükséges).
    Internet
    A szálláshely teljes területén WiFi internet-hozzáférés díjmentesen.
    Fürdőszoba
    • Saját fürdőszoba
    Kültéri egységek
    • kerti bútorok
    • napozóterasz
    • grillezési lehetőség
    • terasz
    • kert
    Szabadidős lehetőségek
    • kerékpározás
    Közlekedés
    • Kerékpárkölcsönzés
      Felár ellenében
    Recepció
    • Számla kérhető
    Takarítási szolgáltatások
    • vasalási szolgáltatás
    Egyéb
    • kijelölt dohányzóhely
    • összes közös- és magánhelyiség nemdohányzó
    • fűtés
    • családi szobák
    • nemdohányzó szobák
    Biztonság
    • Tűzoltókészülékek
    • bejutás kulccsal
    Beszélt nyelvek
    • magyar

    Fenntarthatóságért tett lépések

    Ez a szállás lépéseket tett a fenntarthatóbb és környezetbarát utazás érdekében

    Fontos tudnivalók

    A(z) Szín-Ház Apartman különleges kéréseket is elfogad - írja meg az Önét a következő lépésben!

    Bejelentkezés

    14:00 és 18:00 között

    Bejelentkezéskor a vendégeknek be kell mutatniuk a hitelkártyájukat vagy egy fényképes személyazonosító igazolványt

    A szállással előre tudassa, hogy várhatóan hánykor érkezik.

    Kijelentkezés

    07:00 és 10:00 között

     

    Lemondás /
    előzetes fizetés

    Az előzetes fizetés és a lemondás feltételei apartmantípusonként változnak. Adja meg, mikor száll meg, majd nézze meg a kiválasztott szobára vonatkozó feltételeket.

    Kiságyak ⦁ Pótágyak

    Gyermekekre vonatkozó szabályzatok

    Bármilyen korú gyereket szívesen látnak.

    Hogy az összeg és a létszám-információ helyesen jelenjen meg, kérjük, adja hozzá a kereséshez a társaságában utazó gyermekek számát és életkorát.

    Kiságyra és pótágyakra vonatkozó szabályzatok

    Ezen a szálláson nem kérhető sem pótágy, sem kiságy.

    Nincs korhatár

    Életkortól függetlenül bárki megszállhat a szálláson

    Csak készpénz

    Ez a szállás kizárólag készpénzes fizetést fogad el.


    Dohányzás

    Tilos dohányozni.

    Csendes időszak

    22:00 és 07:00 között tilos a nyugalmat zajjal megzavarni.

    Házi kedvencek

    Kisállatok nem szállásolhatók el.

    Apróbetűs rész

    Fontos! A szálláshelyen OTP SZÉP Kártyával is lehet fizetni.

    Érkezése várható idejéről előre tájékoztassa a szállásadó Szín-Ház Apartman illetékeseit. Ezt foglaláskor a „Megjegyzések és különleges kérések” mezőbe írhatja, vagy közvetlenül a szálláshoz is fordulhat a visszaigazoláson olvasható elérhetőségek egyikén.

    Bejelentkezéskor érvényes fényképes igazolvány és hitelkártya felmutatása szükséges. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a különleges kérések teljesítése érkezéskor, a rendelkezésre állás függvényében történik, és felár fizetését vonhatja maga után.

    Engedély száma:

    A leggyakoribb Szín-Ház Apartman kapcsán feltett kérdések

    • Szín-Ház Apartman a következő programokat / szolgáltatásokat kínálja (felár lehetséges):

      • kerékpározás
      • Kerékpárkölcsönzés

    • Szín-Ház Apartman több szálláslehetőséggel rendelkezik, melyekből választhat (elérhetőség függvényében). Ezeknek a férőhelye:

      • 2 vendég
      • 4 vendég

      Részletes információkért tekintse meg a szálláslehetőség(ek)et ezen az oldalon.

    • Szín-Ház Apartman 14:00 után várja a bejelentkezőket és 10:00-ig van kijelentkezés.

    • Igen, vannak olyan lehetőségek ezen a szálláson, ahol van terasz. Többet megtudhat erről és Szín-Ház Apartman további felszereltségeiről ezen az oldalon.

    • Szín-Ház Apartman csupán 600 m távolságra van a legközelebbi strandtól. Minden távolságot légvonalban mérünk. A valódi út hossza ettől eltérhet.

    • Szín-Ház Apartman árai változóak lehetnek, a foglalás feltételeitől függően (pl.: foglalási dátumok, szállodai szabályzat, stb.). Adja meg a dátumokat és tekintse meg az árakat.

    • Szín-Ház Apartman által biztosított hálószobák száma:

      • 1 hálószoba

      Részletes információkért tekintse meg a szálláslehetőség(ek)et ezen az oldalon.

    • Igen, Szín-Ház Apartman népszerű a családi utat foglalók körében.

    • Szín-Ház Apartman 1,5 km távolságra van Gyula központjától. Minden távolságot légvonalban mérünk. A valódi út hossza ettől eltérhet.