Ugrás a tartalomhoz

Vendégekre vonatkozó szolgáltatási feltételek

Frissítve: 2023. október 31.

A jelen Feltételek összefoglalása

Az ezen az oldalon található Feltételek mellett két másik dokumentum is része az Önnel kötött szerződésünknek:

  • A Hogyan működünk oldal segít Önnek használni a Platformunkat, és megérteni az értékeléseinket, a rangsorainkat, az ajánlásainkat, azt, hogy hogyan keresünk pénzt, és még sok egyebet.
  • A Tartalomra vonatkozó előírásaink és irányelveink segítenek nekünk abban, hogy Platformunkon minden a globális közönségünk számára releváns és megfelelő legyen, anélkül, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát korlátoznánk. Elmondják, hogyan kezeljük a tartalmat, és hogyan lépünk fel a nem megfelelő tartalmak ellen.

A Feltételek elfogadásával Ön mindhárom dokumentumban foglaltakat elfogadja. Ha a jelen Feltételek bármelyikét nem fogadja el, kérjük, ne használja a Platformunkat.

Mindezek az információk azért fontosak, mert (a foglalást visszaigazoló e-maillel és a foglalás előtt megadott szerződéskötés előtti információkkal együtt) meghatározzák azokat a jogi feltételeket, amelyek alapján a Szolgáltatók a Platformunkon keresztül Utazási élményeiket kínálják.

Ha Utazási élményével gondja akad, a jelen Feltételek A15. része elmagyarázza, hogy mit tehet ez ügyben. Ez magában foglalja a hozzánk benyújtott panaszt, a bírósághoz fordulást és (bizonyos esetekben) az online vitarendezési szolgáltatás igénybevételét.

Ha fellebbezni szeretne egy moderálási döntés ellen, vagy jelenteni szeretne bármilyen tartalmat a Platformunkon, a Tartalomra vonatkozó előírások és irányelvek elmagyarázzák, hogyan teheti ezt meg, és hogyan kezeljük ezeket a kérelmeket.

Ez az összefoglaló nem része a Feltételeinknek, és nem is jogi okirat. Csupán Feltételeink egyszerű magyarázata. Arra biztatjuk Önt, hogy az egyes dokumentumokat teljes egészében olvassa el. A jelen összefoglalóban egyes szavak egészen konkrét jelentéssel bírnak, ezért kérjük, olvassa el a jelen Feltételek végén található „Booking.com szótárat”.

A. Minden Utazási élmény

A1. Fogalmak

1. Egyes szavak egészen konkrét jelentéssel bírnak, ezért kérjük, olvassa el a jelen Feltételek végén található „Booking.com szótárat”.

A2. A jelen feltételekről

1. Amikor Ön a Foglalást befejezi, elfogadja a jelen Feltételeket és minden egyéb feltételt, amelyet Önnel a foglalási folyamat során közölnek.

2. Ha bármely hatóság úgy dönt, hogy e feltételek közül egyesek jogellenesek, a többi feltétel továbbra is érvényes marad.

3. Ezen Feltételek a következőképpen alakulnak:

  • A Rész: általános feltételek, minden típusú Utazási élményre vonatkozóan.
  • B – F Részek: különös feltételek, csak egyfajta Utazási élményre vonatkozóan:

    • B Rész: Szálláshelyek
    • C Rész: Látványosságok
    • D Rész: Autókölcsönzés
    • E Rész: Repülőjáratok
    • F Rész: Egyéni személyszállítás és Tömegközlekedés
  • Ha az általános és a különös feltételek között bármilyen eltérés van, a különös feltételeket kell alkalmazni.

4. A jelen Feltételek angol nyelvű változata az eredeti. Ha a Feltételekkel kapcsolatban bármilyen vita merül fel, vagy bármilyen eltérés van az angol és az egyéb nyelvű Feltételek között, az angol nyelvű Feltételek az irányadók, kivéve, ha a helyi jogszabályok másként rendelkeznek. (A nyelvet az oldal tetején tudja megváltoztatni.)

A3. A Booking.comról

1. Amikor Ön szálláshelyet, repülőjegyet vagy látványosságot foglal, a Booking.com B.V. biztosítja a Platformot és felel is érte – de az Utazási élményért magáért nem (lásd az alábbi A4.4 pontot).

2. Amikor Ön bérautót, egyéni személyszállítást vagy tömegközlekedéssel történő szállítást foglal, a Booking.com Transport Limited biztosítja a Platformot és felel is érte – de az Utazási élményért magáért nem (lásd az alábbi A4.4 pontot).

3. Olyan vállalatokkal dolgozunk együtt, amelyek helyi támogatási szolgáltatásokat nyújtanak (például Ügyfélszolgálat vagy fiókkezelés). Ők nem:

  • ellenőrzik vagy kezelik a Platformunkat
  • rendelkeznek saját Platformmal
  • állnak Önnel semmilyen jogi vagy szerződéses kapcsolatban
  • nyújtanak Utazási élményt
  • képviselnek minket, vagy kötnek szerződéseket vagy fogadnak el jogi okiratokat a nevünkben
  • járnak el a mi „folyamat- vagy szolgáltatási képviselőinkként”.

A4. A Platformunk

1. A Szolgáltatóktól kapjuk az információkat, és nem tudjuk garantálni, hogy minden pontos – de Platformunk biztosítása során észszerű gondossággal és szakmai körültekintéssel járunk el. A Szolgáltatóktól kapjuk az információkat, és nem tudjuk garantálni, hogy minden pontos – de Platformunk biztosítása során észszerű gondossággal és szakmai körültekintéssel járunk el. Természetesen mindent megteszünk, hogy ezeket helyesbítsük/javítsuk, amint tudomást szerzünk róluk.

2. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ügyfeleink Booking.commal kapcsolatos élményét javítsuk. Ezért különböző embereknek néha különböző terveket, megfogalmazásokat, termékeket stb. mutatunk, hogy megtudjuk, hogyan reagálnak. Ennek eredményeképpen előfordulhat, hogy bizonyos szolgáltatásokkal vagy feltételekkel nem találkozik, amikor Platformunkat meglátogatja.

3. Platformunk nem minősül egyetlen Szolgáltató vagy annak termékei, szolgáltatásai, létesítményei, járművei stb. ajánlásának vagy támogatásának.

4. Mi nem vagyunk részesei az Ön és a Szolgáltató közötti feltételeknek. Az Utazási élményért kizárólag a Szolgáltató felelős.

5. Előfordulhat, hogy a Foglalás megtételéhez létre kell hoznia egy fiókot. Kérjük, győződjön meg róla, hogy minden adata (beleértve a fizetési és elérhetőségi adatokat is) helyes és naprakész, különben előfordulhat, hogy az Utazási élmény(ek)hez nem tud hozzáférni. Ön felelős mindenért, ami a Fiókjával történik, ezért kérjük, ne engedje, hogy más is használja, a felhasználónevét és jelszavát pedig tartsa titokban.

6. Megmutatjuk Önnek az elérhető ajánlatokat, az Ön számára (szerintünk) megfelelő nyelven. Bármikor válthat másik nyelvre.

7. Hacsak másképp nem jelezzük, a Platform használatához legalább 18 évesnek kell lennie.

A5. Értékeink

1. Ön:

  • betartja Értékeinket
  • betartja az alkalmazandó jogszabályokat
  • együttműködik a csalás és pénzmosás elleni ellenőrzésekben, amelyeket el kell végeznünk
  • nem használja a Platformot arra, hogy kellemetlenséget okozzon vagy hamis Foglalásokat végezzen
  • az Utazási élményt és/vagy a Platformot rendeltetésszerűen használja
  • nem okoz kellemetlenséget vagy kárt, és nem viselkedik helytelenül a Szolgáltató személyzetével (vagy egyébként bárki mással) szemben.

A6. Árak

1. A Foglalás megtételével Ön vállalja, hogy az Utazási élmény költségeit, beleértve az esetlegesen felmerülő díjakat és adókat, megfizeti.

2. Előfordulhat, hogy a feltüntetett árak egy részét a legközelebbi egész számra kerekítettük. Az Ön által fizetendő ár az eredeti, „nem kerekített” áron fog alapulni (bár a tényleges különbség amúgy is csekély lesz).

3. A nyilvánvaló hibák és a nyilvánvaló nyomdahibák nem kötelező érvényűek. Például: ha Ön prémium kategóriás autót vagy egy luxuslakosztályban egy szobaéjszakát foglal, amelyet tévedésből 1 euróért ajánlottak, foglalása törlésre kerülhet, és a befizetett összeget visszatérítjük.

4. Az áthúzott ár a megegyező Foglalás árát jelzi az alkalmazott árcsökkentés nélkül („megegyező” azt jelenti, hogy ugyanazok az időpontok, ugyanazok a szabályzatok, azonos minőségű a szálláshely/jármű/utazási osztály stb.).

A7. Fizetés

1. Egyes termékek/szolgáltatások esetében a Szolgáltató Előrefizetést és/vagy az Utazási élmény során történő fizetést igényel.

  • Ha mi szervezzük az Ön fizetését, mi (vagy bizonyos esetekben társult vállalkozásunk) leszünk felelősek fizetésének kezeléséért és tranzakciójának a Szolgáltatónkkal történő lebonyolításának biztosításáért. Ebben az esetben az Ön fizetése az „esedékes és fizetendő” ár végleges kiegyenlítését jelenti.
  • Ha a díjat a Szolgáltató számítja fel Önnek, ez általában személyesen történik az Utazási élmény megkezdésekor, de az is előfordulhat (például), hogy a foglaláskor megterhelik a hitelkártyáját, vagy akkor fizet, amikor a Szálláshelyről kijelentkezik. Ez a Szolgáltató Előrefizetési szabályzatától függ, amelyet a foglalási folyamat során közölnek Önnel.

2. Ha a Szolgáltató Előrefizetést kér, azt a Foglaláskor vonhatja le vagy zárolhatja előzetesen, és előfordulhat, hogy az nem visszatérítendő. Ezért mielőtt foglalna, kérjük, ellenőrizze a Szolgáltató Előrefizetési szabályzatát (a foglalási folyamat során elérhető), amelyet mi nem befolyásolunk, és amelyért nem vagyunk felelősek. Ez az Ön jogait nem érinti, ha bármilyen probléma merül fel az Utazási élményével kapcsolatban – kérjük, olvassa el a „Mit tegyek, ha valami rosszul alakul?” (A15) című részt.

3. Ha az Ön fizetési módja a fizetés pénznemétől eltérő pénznemben* van megadva, a bankja vagy a fizetési mód szolgáltatója (vagy azok fizetési szolgáltatói) további díjakat számíthatnak fel Önnek. Ez például akkor fordulhat elő, ha a hitelkártyája euró alapú, de a szálloda dollárban számláz Önnek. Ha erre sor kerül, a foglalási folyamat során tájékoztatni fogjuk Önt.

* Ez csak a fizetési mód alapértelmezett pénznemére utal.

4. Ha csalárd magatartásról vagy Fizetési módjának jogosulatlan használatáról van tudomása, vagy annak gyanúja merül fel, kérjük, lépjen kapcsolatba fizetési szolgáltatójával, amint lehetséges.

5. Ha a Platformon kiválasztott pénznem nem egyezik meg a Szolgáltató pénznemével, előfordulhat, hogy:

  • az árakat az Ön saját pénznemében jelenítjük meg
  • felajánljuk Önnek a Saját pénznemben történő fizetés lehetőségét.

6. Saját pénznemben történő fizetés. Mi (és/vagy valamely társult vállalkozásunk) lehetőséget biztosíthatunk Önnek arra, hogy az Ön tartózkodási helye és/vagy fiókbeállításai alapján saját pénznemében (az Ön „Hazai pénzneme”) fizesse Foglalását – és csak e szolgáltatás tekintetében tesszük ezt közvetlenül, nem pedig a Szolgáltató képviselőjeként. Amennyiben ezt a szolgáltatást igénybe veszi, elfogadja az alábbi feltételeket, amelyek az Ön Utazási élményére vonatkozó, a Szolgáltatóval kötött szerződésétől elkülönülnek. A Szolgáltató nem vesz részt a Saját pénznemben történő fizetés szolgáltatás nyújtásában, és nem részese az alábbi feltételeknek, amelyek nem biztosítanak Önnek további jogokat a Szolgáltatóval kötött szerződése alapján. Ha úgy dönt, hogy a Szolgáltató pénznemében fizet, az alábbi feltételek nem alkalmazandók.

  • A félreértések elkerülése végett, amikor Ön a Saját pénznemben történő fizetés szolgáltatást használja, mi csupán lehetővé tesszük, hogy Ön a saját pénznemében fizessen, miközben biztosítjuk, hogy a Szolgáltató a helyi pénznemében kerüljön kifizetésre. Ön tehát nem egy pénznemben fizet, és egy másik pénznemben kap.
  • Ha Ön a Saját pénznemben történő fizetés szolgáltatás használata mellett dönt, a Saját pénznemben történő fizetés szolgáltatás igénybevételéért tőlünk származó valamennyi díj és költség vagy (a) benne van a váltási árfolyamban, vagy (b) külön tételként jelenik meg (adott esetben a megjelenített teljes árban) a fizetési folyamatban.
  • Az átváltási árfolyamot akkor határozzuk meg, amikor a teljes fizetés (vagy a becsült teljes fizetés) a fizetési folyamat során megjelenik – és adott esetben a megjelenített teljes ár lesz az általunk Önnek felszámított összeg. Csak hogy egyértelmű legyen, bizonyos díjakat és költségeket, amelyek a megjelenített teljes ár részét képezik, közvetlenül a Szolgáltató szed be. A fizetési folyamat során tájékoztatni fogjuk Önt, amikor ez a helyzet áll fenn.
  • Ha Ön a foglalását a megengedett lemondási időszakon belül lemondja, pontosan ugyanazt az összeget térítjük vissza, amelyet eredetileg felszámítottunk Önnek (beleértve a Saját pénznemben történő fizetés szolgáltatással kapcsolatban felmerülő díjakat).

7. Fizetési mód adatait jövőbeli tranzakciókhoz az Ön hozzájárulásának begyűjtése után tároljuk.

A8. Szabályzatok

1. Amikor Ön Foglalást végez, elfogadja a foglalási folyamat során megjelenő vonatkozó szabályzatokat. Az egyes Szolgáltatók lemondási szabályzatát és minden egyéb szabályzatot (életkori követelményekről, biztosítékról/biztonsági letétről, csoportos Foglalások esetén felárról, pótágyakról, reggeliről, háziállatokról, elfogadott kártyákról stb.) megtalálja a Platformunkon: a Szolgáltató információs oldalain, a foglalási folyamat során, az apró betűs résznél és a visszaigazoló e-mailben vagy a jegyen (ha van ilyen).

2. A Foglalás lemondása vagy távolmaradás esetén a lemondási/távolmaradás díj és bármely visszatérítés a Szolgáltató lemondási/távolmaradási szabályzatától függ.

3. Egyes Foglalások nem mondhatók le ingyenesen, míg mások csak egy bizonyos időpontig mondhatók le ingyenesen.

4. Ha Ön úgy foglal le egy Utazási élményt, hogy előre fizet (beleértve az összes árösszetevőt és/vagy adott esetben a biztonsági letétet), a Szolgáltató előzetes értesítés nélkül törölheti a foglalást, ha a fennmaradó összeget a megadott időpontban nem tudja beszedni. Ha törli, akkor az Ön által befizetett, nem visszatérítendő összegeket csak saját belátása szerint téríti vissza. Az Ön felelőssége, hogy a fizetés időben megtörténjen (hogy bankjának, bankkártyájának vagy hitelkártyájának adatai helyesek legyenek, és hogy elegendő pénz legyen a számláján).

5. Ha úgy gondolja, hogy nem fog időben megérkezni, kérjük, lépjen kapcsolatba a Szolgáltatójával, és tájékoztassa, hogy mikor számíthatnak Önre. Az Ön felelőssége, hogy időben érkezzen – és ha nem érkezik időben, a kapcsolódó költségekért nem felelünk (pl. Foglalásának törlése, vagy a Szolgáltató által felszámított díjak).

6. A Foglalást végző személyként Ön felel a csoport minden tagjának (az Utazási élménnyel kapcsolatos) cselekedetéért és viselkedéséért. Ön felelős azért is, hogy engedélyt szerezzen be tőlük, mielőtt megadja nekünk személyes adataikat.

A9. Adatvédelem és sütik

1. Ha szálláshelyet, repülőjegyet vagy látványosságot foglal, kérjük, tekintse meg az Adatvédelemre és sütikre vonatkozó irányelveinket, ahol további információkat talál az adatvédelemről, a sütikről, valamint arról, hogyan léphetünk kapcsolatba Önnel és hogyan kezeljük személyes adatait.

2. Ha földi szállítást foglal, kérjük, olvassa el a Rentalcars.com Adatvédelmi nyilatkozatot, a Cars.booking.com Adatvédelmi nyilatkozatot, vagy a Taxi.booking.com Adatvédelmi nyilatkozatot, adott esetben, hogy megtudja, hogyan kezeljük az Ön személyes adatait.

A10. Akadálymentességgel kapcsolatos kérések

1. Ha bármilyen akadálymentességgel kapcsolatos kérése van:

  • a Platformunkkal és/vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatban, kérjük, lépjen kapcsolatba Ügyfélszolgálatunkkal
  • az Utazási élményével kapcsolatban (kerekesszékkel való megközelíthetőség, akadálymentesített kád stb.), kérjük, forduljon a Szolgáltatóhoz – vagy a repülőtérhez, vasútállomáshoz stb.

A11. Biztosítás

1. Ha Ön a Platformunkon keresztül kötött biztosítást, kérjük, olvassa el a biztosítási dokumentum(ok)ban a feltételeket és további információkat. A jelen Feltételek a biztosításokra nem alkalmazandók.

A12. Genius

1. A Genius ár a programban részt vevő Szolgáltatók által bizonyos termékek/szolgáltatások esetén elérhetővé tett kedvezményes ár.

2. A Genius árakat a Booking.com Genius programjának tagjai vehetik igénybe. Nincs tagsági díj, és könnyű taggá válni – csak hozzon létre egy Fiókot. A tagság és az árak nem átruházhatók. A tagság egy adott Fiókhoz kapcsolódik. A tagság meghatározott kampányokhoz vagy ösztönzőkhöz is köthető.

3. Különböző „Genius szintek” léteznek annak alapján, hogy egy adott időszakban hány foglalást teljesített a program által kínált bármelyik szolgáltatás vagy termék esetén. Minden szint különböző utazási jutalmakat biztosít. A 2. szint eléréséhez a felhasználónak 5 foglalást kell teljesítenie 2 éven belül. A 3. szint eléréséhez a felhasználónak 15 foglalást kell teljesítenie 2 éven belül.

4. Az alábbi Booking.comon létrehozott foglalástípusok nem számítanak bele a Genius programba: Fuvarszolgáltatás, Cruises, biztosítás, tömegközlekedés, ingyenes lehetőségek, Partnerajánlatok és bármilyen további vásárlások, mint a szobaváltások, gyermekülések a bérautóknál és a hozzáadott poggyászok.

5. A Genius program bármely jellemzőjét megváltoztathatjuk, beleértve a tagsági szinteket, a jogosult foglalások típusait az előrelépéshez és a program felépítését is.

6. A program tisztességes és biztonságos működése érdekében kivizsgálhatjuk azon eseteket, ahol előfordult csalás, visszaélés vagy helytelen használat. Ez azt is eredményezheti, hogy a tagság visszavonásra kerül és a megkapott jutalmak elvesznek.

7. További részletekért látogasson el a https://www.booking.com/genius.html oldalra.

A13. Jutalom, Jóváírás és Pénztárca

1. Jutalmakat adhatunk Önnek – saját belátásunk szerint és (a) a jelen A13 pontban szereplő feltételekre és (b) az alkalmazandó Egyedi jutalmak feltételeire is figyelemmel. Ha elírást követünk el (i) a Jutalmak kiszámításában vagy (ii) a Jutalmakkal kapcsolatos pénznemek átszámításában, a feltüntetett egyenlegeket bármikor megváltoztathatjuk vagy kijavíthatjuk.

2. Hogyan szerezhetek Jutalmakat? Jutalmat szerezhet és kaphat például a részt vevő Szolgáltatóknál történő Szállásfoglalással és a tartózkodás teljesítésével, vagy egy adott időszakon belül bizonyos számú Jogosult foglalás megtételével. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a Jutalmak összege/mennyisége az egyes promóciós kampányoktól függ. A Jutalom megszerzésével/elköltésével kapcsolatos részleteket akkor közöljük, amikor a Jutalom megszerzése és/vagy elköltése elérhetővé válik.

3. Hol találom a Jutalmaimat? Ha és amikor Jutalmakat kap, akkor azokat a Pénztárcából tudja majd kezelni és elkölteni, amely automatikusan létrejön, amikor egy ellenőrzött Fiókot létrehoz. A Pénztárcát a Fiók menüben találja, és a Fiókjába be kell lépnie ahhoz, hogy hozzáférjen. Ha valamit tennie kell ahhoz, hogy Jutalmat kapjon, elmondjuk, hogyan (fiókértesítéseken, push-értesítéseken és/vagy e-maileken keresztül).Ha már vannak Jutalmak a Pénztárcájában, megadjuk az azok elköltésével kapcsolatos felhasználási feltételeket.

4. Jutalomtípusok. Bár mi csak (a) Jóváírásokat és (b) kuponokat adunk az Ön Pénztárcájába, a Pénztárca segítségével nyomon követheti a tőlünk származó (c) egyéb típusú Jutalmak (pl. Hitelkártya pénzvisszatérítés) feldolgozását is. A megfelelő időben elmondjuk, hogy mit kell tudnia az egyes Jutalmak átvételéről.

5. Hogyan szerezhetek Jóváírást? A Jóváírásokat általában a Jutalom megszerzésének eredményeként utaljuk ki, de más okokból is adhatunk Jóváírásokat.

6. Hol találom a Jóváírásaimat? Jutalmai mindig a Pénztárcában maradnak, amíg el nem költi azokat. A Pénztárca egyenlege jelzi, hogy mennyi van tárolva és költhető el a Jogosult foglalásokra. Olyan részletes információkhoz is hozzáférhet, mint például a Jutalmak megszerzésének, odaítélésének és lejáratának időpontja. Ha jogosult készpénzes egyenlegre, azt is megtudhatja, hogyan utalhatja át azt (bizonyos márkájú) hitel- vagy betéti kártyára.

7. Jóváírástípusok. Minden jutalomtípusnak saját költési és/vagy felhasználási feltételei vannak. Általánosságban elmondható, hogy minden Jutalom csak olyan Utazási élményre költhető el, amely a Pénztárcás fizetést elfogadja. Az Utazási jóváírások különböző foglalásokra költhetők, de a kuponok csak az egyes kuponok felhasználási feltételeiben meghatározott Foglalásokra költhetők. A Készpénzes egyenleg az Utazási jóváírásokhoz hasonlóan elkölthető, vagy átutalható hitel- vagy bankkártyára (bizonyos márkák esetében).

A Jutalmaim és Pénztárca program feltételeinek való megfelelés biztosítása, továbbá a (feltételezett) csalás és nem rendeltetésszerű használat kivizsgálása érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a Jutalmaim és Pénztárca programban részt vevő fiókokat a Tagok értesítése nélkül bármikor ellenőrizzük.

Jutalmak: jogosultság

8. Ahhoz, hogy bármilyen típusú Jutalomban részesülhessen tőlünk, a jogosulttá válás és a költés időpontjában:

  • ellenőrzött fiókkal kell nálunk rendelkeznie
  • 18. életévét betöltött személynek kell lennie
  • meg kell felelnie az Egyedi jutalmak feltételeinek
  • be kell tartania a Jutalmaim és Pénztárca Feltételeket, és
  • érvényes hitelkártyával kell rendelkeznie, ha jogosulttá kell válnia a Hitelkártya pénzvisszatérítés Jutalomra.

9. Ha egy Jutalom megszerzése elérhető, az Egyedi jutalmak feltételei elmagyarázzák, hogy jogosult lehet-e rá és ha igen, hogyan.

  • határidőhöz kötött korlátozások (például lejárati dátumhoz kötött ajánlatok)
  • platformkorlátozások (például promóciós kódok, amelyek csak az alkalmazásunkban használhatók)
  • Szálláshely-szolgáltatás korlátozások (például ajánlatok, amelyek csak bizonyos Szolgáltatókkal vehetők igénybe)
  • minimális költés (például egy olyan Jutalom, amely csak akkor illeti meg, ha legalább egy bizonyos összeget költ egy Foglalásra), és
  • maximális Jutalomérték (a pénzbeli és attól eltérő Jutalmakra egyaránt).

10. A Jutalmak nem adhatók el, nem terhelhetők meg és semmilyen módon nem ruházhatók át harmadik félre. A Fióktulajdonos halála esetén a Fiókja megszűnik, és a Pénztárcában függőben lévő vagy elkölthető Jutalmak törlésre kerülnek.

Jutalmak: Jóváírások és kuponok

11. A részt vevő Platformokon (pl. a www.booking.com oldalon vagy a Vállalatcsoport tagjának weboldalán) a Jogosult foglalás költségeinek kiegyenlítésére bármilyen mennyiségű Utazási jóváírást és/vagy Készpénzes egyenleget elkölthet. Minden Foglalásra azonban csak egy kupont költhet el, és ha több kupon van a Pénztárcájában, azok értéke nem vonható össze egyetlen Foglalásra való elköltéshez sem.

12. Ha ez a Foglalása kevesebbe kerül, mint amennyi Jutalma van, a fel nem használt Jutalmai a lejáratig felhasználhatók maradnak a Pénztárcájában, hacsak az egyes Jutalmak felhasználási feltételei másként nem rendelkeznek.

13. Ha az adott Utazási élmény többe kerül, mint amennyi Jutalma van, a fennmaradó összeget egy másik Fizetési móddal kell kifizetnie. Ha ezt nem teszi meg időben, akkor a Foglalása törlésre kerülhet, és a Jutalmak visszakerülhetnek a Pénztárcájába az eredeti Jutalom felhasználási feltételekkel, beleértve a lejárati dátumokat is.

14. A Jóváírásokat és a kuponokat bármelyik Jogosult foglalásra egyszerre is elköltheti. Mindent megteszünk azért, hogy a legtöbb megtakarítást hozzuk ki Önnek, de a Jutalmak felhasználásának kezelése kizárólag az Ön felelőssége. Ha egy típusból több Jutalom áll rendelkezésére, a fizetés visszaigazolásakor alapértelmezés szerint a legkorábbi lejárati dátumú Jutalom lesz a költéshez kiválasztva. Bár a későbbi lejárati idejű Jóváírásokat nem választhatja ki abból a célból, hogy azt költse el először, szabadon választhatja ki azt a kupont, amelyet először szeretne elkölteni.

15. Ha Ön egy olyan Utazási élményt mond le, amelyért (részben vagy egészben) Jutalmakkal már fizetett, a Szolgáltató lemondási szabályzata határozza meg, hogy az Ön pénzét és/vagy Jutalmait visszatérítik-e vagy sem. Ügyfélszolgálatunk vissza tudja téríteni az Önt megillető Jutalmakat.

16. Készpénzes egyenleget átutalhat bizonyos márkájú hitel- vagy betéti kártyákra (Utazási jóváírást azonban nem).

17. Pénztárcája alapértelmezett pénznemét az Ön tartózkodási helye, lakóhelye vagy az általunk választott egyéb pénznem határozza meg. Ha Ön egyéb pénznemben kap Jutalmakat, akkor azokat átváltási árfolyamunk segítségével átváltjuk az Ön Pénztárcájának alapértelmezett pénznemére vagy egy másik, általunk választott pénznemre.

18. Ha a Jutalmat azért adtuk, mert Ön egy Utazási élményt foglalt, a hozzá kapcsolódó, el nem költött Jutalmak törlődnek a Pénztárcájából, ha ezen Utazási élmény lemondásra kerül.

19. Fenntartjuk a jogot, hogy előzetes értesítés nélkül töröljünk minden olyan Jutalmat, amelyet csalással vagy visszaéléssel szereztek.

20. Ha úgy gondolja, hogy nem kapott meg egy Jutalmat, amelyet meg kellett volna kapnia, kérjük, lépjen kapcsolatba Ügyfélszolgálatunkkal, legkésőbb 12 hónappal azután, hogy megtette azt, ami alapján Ön szerint a Jutalomra jogosulttá vált. Kérjük, nyújtson be minden rendelkezésre álló alátámasztó dokumentumot. Ha ezt 12 hónapon belül nem teszi meg, automatikusan jogosulatlanná válik a Jutalomra, és nem tudja igényelni azt.

21. Minden Jóváírásnak van lejárati dátuma, amelyet a Pénztárca Jutalmaim és Pénztárca részében talál. Ha olyan Jutalmakkal rendelkezik, amelyek hamarosan lejárhatnak, dönthetünk úgy, hogy erről e-mailben és push értesítéseken keresztül értesítjük Önt.

Egyes termékek/szolgáltatások esetében a Szolgáltató Előrefizetést és/vagy az Utazási élmény során történő fizetést igényel. Felhívjuk figyelmét, hogy ha Pénztárca kifizetésekről van szó (például amikor Ön úgy dönt, hogy később fizet egy Szállásfoglalásért), akkor a kiválasztott Jutalmakat a Foglalás megerősítésekor terheljük rá a Pénztárcájára – így a Jutalmak azonnal elköltésre kerülnek –, míg a fennmaradó összeget a Foglalása fizetési szabályzatának megfelelően fogjuk felszámítani.

Pénztárca

22. Minden adat, beleértve a személyes adatokat is, az Adatvédelmi nyilatkozatunkkal és az alkalmazandó adatvédelmi jogszabályokkal összhangban kerül feldolgozásra. A Pénztárca program által megkövetelt módon megosztásra kerül a Csoportvállalatokkal vagy Szolgáltatókkal.

23. Az Ön kötelezettségei:

  • Ön felelős azért, hogy minden információ helyes, teljes és naprakész legyen (és maradjon).
  • Ön felelős azért, hogy Fiókja belépési adatait biztonságban tartsa, Pénztárcája védelme érdekében.

24. Ha az ebben a részben szereplő szabályokat nem tartja be, Pénztárcáját automatikusan felfüggeszthetjük vagy törölhetjük.

25. A Pénztárcát és a Jutalmakat nem használhatja félrevezető, tisztességtelen, káros vagy jogellenes módon.

26. A Jutalmak egy részét vagy egészét beszámíthatjuk bármilyen olyan követelésbe, amelyet mi (vagy a Vállalatcsoport tagja) Önnel szemben támasztunk (támaszt), illetve azt a Jóváírásokból kiegyenlíthetjük. Ezt bármikor, előzetes értesítés nélkül megtehetjük.

27. A Pénztárca vagy a Jutalmak program bármely vonatkozását megváltoztathatjuk, felfüggeszthetjük vagy megszüntethetjük. Különösen megváltoztathatjuk:

  • a jelen Jutalmaim és Pénztárca feltételeket
  • a jogosultsági követelményeket
  • azt, hogy mely Jutalmakat biztosítjuk

28. Minden észszerű erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy előzetesen értesítsük Önt, ha bármit változtatunk, vagy ha a Pénztárca szolgáltatást teljesen leállítjuk.

29. Ha a Pénztárca szolgáltatást leállítjuk, minden olyan Jutalom, amely még nem járt le, további 12 hónapig érvényes lesz.

A14. Szellemi tulajdonjogok

1. Eltérő rendelkezés hiányában a Platformunkra vonatkozó minden jog (technológia, tartalom, védjegyek, megjelenés stb.) a Booking.com (vagy annak licencadói) tulajdonát képezi, és a Platformunk használatával Ön beleegyezik, hogy azt kizárólag rendeltetésszerűen és az alábbi A14.2 és A14.3 bekezdésekben meghatározott előírások betartásával teszi.

2. A Booking.com vagy licencadóinak írásos engedélye nélkül tilos a Platformon található dolgokat figyelni, másolni, feltérképezni, letölteni, reprodukálni vagy egyéb módon kereskedelmi célokra felhasználni.

3. Figyelemmel kísérjük a Platformunk minden látogatását, és bárkit (és bármilyen automatizált rendszert) letiltunk, akiről azt gyanítjuk, hogy:

  • indokolatlanul sok keresést végez
  • bármilyen eszközt vagy szoftvert árak vagy egyéb információk gyűjtésére használ
  • bármi olyat tesz, ami a Platformunkat indokolatlanul megterheli.

4. Azzal, hogy egy értékelést/képet a Platformunkra feltölt, megerősíti, hogy az megfelel a Tartalomra vonatkozó előírásainknak és irányelveinknek, és hogy:

  • a valóságnak megfelel (például nem változtatta meg a képet, vagy nem egy másik szállásról készült képet töltött fel)
  • nem tartalmaz vírust
  • jogosult azt velünk megosztani
  • a benne foglalt szellemi tulajdonjogok az Ön tulajdonában állnak (vagy Ön jogosult azokat használni)
  • felhasználhatjuk a Platformunkon és bármely egyéb kereskedelmi célra (beleértve a marketinget és a reklámot), bármilyen médiumban, világszerte – kivéve, ha Ön kéri, hogy ne használjuk tovább
  • nem sérti más emberek magánélethez való jogát
  • Ön teljes felelősséget vállal a Booking.commal szemben ezzel kapcsolatban támasztott jogi igényekért.

5. Csak hogy tisztázzuk: nem vállalunk kötelezettséget és felelősséget a Platformunkra feltöltött képekért, bármilyen képet eltávolíthatunk saját belátásunk szerint (például, ha azt észleljük, hogy a kép a fenti szempontjainknak nem felel meg).

A15. Mit tegyek, ha valami rosszul alakul?

1. Ha kérdése vagy panasza van, kérjük, forduljon Ügyfélszolgálatunkhoz. Ezt megteheti a Foglalásába való belépéssel, vagy az alkalmazásunkon, illetve a Súgónkon keresztül (ahol hasznos Gyakran Ismételt Kérdéseket is talál). Segíthet nekünk abban, hogy a lehető leggyorsabban segíthessünk Önnek – az alábbi információk megadásával:

  • az Ön foglalási visszaigazolási száma, elérhetőségei, Booking.com PIN-kódja (ha van) és a Foglalás megtételekor használt e-mail címe
  • a probléma összefoglalása, beleértve azt is, hogyan szeretne segítséget kapni tőlünk
  • igazoló dokumentumok (bankszámlakivonat, fényképek, nyugták stb.)

2. Minden kérdést és panaszt nyilvántartásba veszünk, és a legsürgősebbeket a legmagasabb prioritással kezeljük.

3. Ha Ön az Európai Gazdasági Térség lakosa, és nem elégedett azzal, ahogyan a panaszát kezeljük, panaszt tehet az Európai Bizottság OVR (online vitarendezés) platformján keresztül (ec.europa.eu/odr). Attól függően, hogy mi volt a panasza:

  • ha szálláshelyre, repülőjáratra vagy látványosságra vonatkozott, akkor használhatja az OVR platformot
  • ha földi szállításra vonatkozott, akkor nem (mivel a földi szállítást a Booking.com Transport Limitednél foglalják, és az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból).

4. Ha Ön Csehország lakosa, és nem elégedett azzal, ahogyan a panaszát kezeljük, panaszt tehet a Cseh Kereskedelmi Felügyeletnél – Központi Felügyelet, ADR osztály, bejegyzett iroda: Štěpánská 15, Prága 2, postai irányítószám: 120 00, e-mail: adr@coi.cz, https://www.coi.cz/informace-o-adr/.

5. Ha Ön Brazília lakosa, és nem elégedett azzal, ahogyan a panaszát kezeljük, panaszt tehet a Brazil szövetségi fogyasztói vitarendezési platformon (consumidor.gov.br/) keresztül.

6. Igyekszünk a vitákat Önnel közvetlenül megoldani, és nem vagyunk kötelesek alávetni magunkat a független szolgáltatók által kezelt alternatív vitarendezési eljárásoknak.

7. Ön jogi eljárást indíthat az illetékes bíróság előtt is – a részletekért kérjük, olvassa el az „Alkalmazandó jog és fórum” (A19) című részt.

A16. Kommunikáció a Szolgáltatóval

1. Segíthetünk Önnek a Szolgáltatóval kommunikálni, de ez nem jelenti azt, hogy felelősséget vállalunk az Utazási élményért vagy bármiért, amit a Szolgáltató tesz/nem tesz. Nem tudjuk garantálni, hogy bármit is elolvasnak, amit Ön ír, vagy hogy megteszik, amit kér. Önmagában az a tény, hogy Ön felveszi velük a kapcsolatot, vagy ők felveszik Önnel a kapcsolatot, még nem jelenti azt, hogy Ön jogi lépések megtételére jogalappal bír. Ha segítségre van szüksége, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk a Súgón keresztül.

A17. Az elfogadhatatlan magatartás elleni intézkedések

1. Ha Ön a jelen Feltételeket (beleértve az értékeinket és a Tartalomra vonatkozó előírásainkat és irányelveinket) megszegi, vagy az alkalmazandó jogszabályokat nem tartja be, jogunkban áll:

  • megakadályozni, hogy Ön Foglalásokat tegyen,
  • az Ön által már megtett Foglalásokat törölni,
  • megakadályozni, hogy használja:

    • Platformunkat,
    • Ügyfélszolgálatunkat,
    • Fiókját

2. Ha emiatt töröljük a Foglalást, Ön (a körülményektől függően) jogosult vagy nem jogosult visszatérítésre. Elmondhatjuk Önnek, hogy Foglalását miért töröltük, kivéve, ha a tájékoztatás (a) sértené az alkalmazandó jogszabályokat és/vagy (b) megakadályozná vagy hátráltatná a csalás vagy egyéb jogellenes tevékenység felderítését vagy megelőzését. Ha úgy gondolja, hogy helytelenül töröltük a Foglalását, kérjük, lépjen kapcsolatba Ügyfélszolgálatunkkal.

A18. Felelősségkorlátozás

1. A jelen Feltételekben semmi sem korlátozza a mi felelősségünket (vagy a Szolgáltató felelősségét), (i) ha mi (vagy ők) gondatlanul jártunk el, és ez halálhoz vagy személyi sérüléshez vezetett; (ii) csalás vagy csalárd félrevezetés esetén; (iii) súlyos gondatlanság vagy szándékos szabályszegés esetén; vagy (iv) ha az ilyen felelősség egyébként jogszerűen nem korlátozható vagy kizárható.

2. Ha Ön a jelen Feltételeket és/vagy a Szolgáltató feltételeit megszegi, az ebből eredő költségeiért nem vállalunk felelősséget.

3. Nem felelünk:

  • semmilyen olyan veszteségért vagy kárért, amely észszerűen nem volt előre látható, amikor Ön a Foglalást megtette, vagy a jelen Feltételeket magára nézve egyéb módon kötelezőnek ismerte el; vagy
  • semmilyen olyan eseményért, amely az ellenőrzési körünkön észszerűen kívül esett.

4. A jelen Feltételekben, pl. az A4. részben, kifejezetten megfogalmazottakon felül a Szolgáltatók termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatban semmilyen ígéretet nem teszünk.

5. A jogszabály által megengedett mértékig mi vagy bármelyik Szolgáltató legfeljebb az Ön, Foglalásaival kapcsolatos, észszerűen előrelátható veszteségeiért vagy káraiért felelünk (akár egy eseményért, akár egy sor kapcsolódó eseményért).

6. Csak hogy egyértelművé tegyük, ezek a Feltételek csak Önre és ránk vonatkoznak. A jelen Feltételekben semmi sem jogosít fel a Szolgáltatón kívül egyéb harmadik felet semmire.

7. Előfordulhat, hogy Önt kötelező erejű fogyasztóvédelmi jogszabályok védik, amelyek olyan jogokat garantálnak Önnek, amelyeket egyetlen vállalat feltételei sem írhatnak felül. Ha bármilyen ellentmondás van az említett jogszabályok és a jelen Feltételek között, az ilyen kötelező erejű fogyasztóvédelmi jogszabályok az irányadóak.

A19. Irányadó jog és fórum

1. A jelen Feltételekre (a szálláshelyek, repülőjáratok vagy látványosságok esetében) a holland jog, illetve (az autóbérlés és egyéni személyszállítás/tömegközlekedés esetében) az angol jog az irányadó. Ha Ön az Európai Gazdasági Térség, az Egyesült Királyság vagy Svájc („Európa”) valamely országában élő fogyasztó, akkor a nemzeti fogyasztóvédelmi jogszabályokra is hivatkozhat.

Ha Ön Európán kívül élő fogyasztó, a kötelező erejű helyi (fogyasztóvédelmi) jogszabályok által megengedett mértékben a jelen Feltételekre (a szálláshelyek, repülőjáratok vagy látványosságok esetében) a holland jog, illetve (az autóbérlés és egyéni személyszállítás/tömegközlekedés esetében) az angol jog az irányadó.

2. Ha Ön Európában élő fogyasztó (a fenti meghatározás szerint):

  • Ön jogi lépéseket tehet ellenünk:

    • az Ön lakóhelye szerinti ország bírósága előtt, vagy
    • (a szálláshelyek, repülőjáratok vagy látványosságok esetében) az amszterdami bíróságok előtt, illetve (az autóbérlés és egyéni személyszállítás/tömegközlekedés esetében) az angol és walesi bíróságok előtt.
  • A lakóhelye szerinti ország bíróságán jogi lépéseket tehetünk Ön ellen.

Ha Ön Európán kívül élő fogyasztó, a kötelező erejű helyi (fogyasztóvédelmi) jogszabályok által megengedett mértékben minden jogvita kizárólag az amszterdami (szálláshelyek, repülőjáratok vagy látványosságok esetében) vagy az angliai és walesi (autóbérlés és egyéni személyszállítás/tömegközlekedés esetében) bíróság elé kerül.

A20. Utazási szolgáltatásegyüttesekre vonatkozó szabályok

1. Ha:

  • egy utazási szolgáltatás kiválasztása és kifizetése után Ön az utazásához vagy nyaralásához további utazási szolgáltatásokat foglal a Platformon történő ugyanazon látogatás során; vagy
  • Ön az utazásához vagy nyaralásához további utazási szolgáltatásokat foglal az általunk megadott linken keresztül, legkésőbb 24 órával azután, hogy megkapta tőlünk az eredeti Foglalása visszaigazolását,

NEM élvezheti a csomagokra vonatkozó, az (EU) 2015/2302 irányelv vagy az Egyesült Királyság 2018. évi utazási csomagokra és utazási szolgáltatásegyüttesekre vonatkozó rendeletei (együttesen: „Utazási csomagokra vonatkozó követelmények”) szerinti jogokat. Ebből következően nem vállalunk felelősséget ezen utazási szolgáltatások megfelelő teljesítéséért. Problémák esetén, kérjük, forduljon az illetékes Szolgáltatóhoz.

2. Ezen esetek bármelyikében az utazási szolgáltatások egy utazási szolgáltatásegyüttes részévé válnak, nem pedig csomaggá. Ebben az esetben a Booking.com az EU és az Egyesült Királyság jogszabályainak megfelelően védelmet biztosít a Booking.com fizetésképtelensége miatt elmaradt szolgáltatásokért a Booking.comnak kifizetett összegek visszatérítésére. Felhívjuk figyelmét, hogy ez nem biztosít visszatérítést az érintett Szolgáltató fizetésképtelensége esetén.

3. A Booking.com ezt a fizetésképtelenségi védelmet önkéntesen kiterjesztette az EU-n és az Egyesült Királyságon kívüli olyan ügyfelekre, akik a Booking.comon keresztül több olyan utazási szolgáltatást foglaltak le, amelyek az Utazási csomagokra vonatkozó követelmények értelmében Utazási szolgáltatásegyüttesnek minősülnek. Ez a kiterjesztés csak a Booking.com által kapott kifizetésekre vonatkozik.

4. A Booking.com a Deutsche Banknál a Sedgwick International UK által kezelt bankgarancia révén fizetésképtelenségi védelmet vállalt a közvetlenül a Booking.comnak kifizetett összegekre.

5. Az utazók kapcsolatba léphetnek a Sedgwick International UK-jel, ha a szolgáltatást a Booking.com fizetésképtelensége miatt tagadják meg.

6. Megjegyzés: Ez a fizetésképtelenségi védelem nem terjed ki a Booking.comon kívüli felekkel kötött szerződésekre, amelyek a Booking.com fizetésképtelensége ellenére is teljesíthetők.

7. Lásd az Európai Unióban vagy az Egyesült Királyságban a nemzeti jogba átültetett (EU) 2015/2302 irányelvet.

A21. Módosítási záradék

1. A jelen Feltételeket módosíthatjuk. Amennyiben az ilyen módosítások lényegesek, a módosítások hatályba lépése előtt tájékoztatjuk Önt, kivéve, ha a módosításokat az alkalmazandó jogszabályok írják elő.

2. Ha nem fogadja el a módosításokat, kérjük, ne használja Platformunkat.

3. Ellenkező esetben a Platformunknak a javasolt módosítások hatálybalépését követően történő további használata a módosított Feltételek elfogadásának minősül.

4. A meglévő Foglalásokra továbbra is a Foglalás megtételekor érvényes Feltételek vonatkoznak.

B. Szálláshelyek

B1. Ezen rész alkalmazási köre

1. Ez a rész a Szálláshelyekkel kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó különös feltételeket tartalmazza. Az A. rész mellett (amely minden Utazási élményre vonatkozik) ez is alkalmazandó.

B2. Szerződéses jogviszony

1. Amikor Ön foglalást tesz (vagy kér), az közvetlenül a Szolgáltatóval történik – mi nem vagyunk „szerződő fél”.

2. A Platform tulajdonosa és üzemeltetője a Booking.com B.V.

3. Platformunk csak azokat a Szálláshelyeket mutatja, amelyek kereskedelmi kapcsolatban állnak velünk (bizonyos esetekben egy partnercégen keresztül – kérjük, olvassa el a B7.2. pontban a „Partnerajánlat” című részt) vagy Értékesítési szolgáltatóinkkal, és nem feltétlenül mutatja az összes terméküket vagy szolgáltatásukat.

4. A Szolgáltatókra (például létesítmények, házirend és fenntarthatósági intézkedések) és Utazási élményeikre (például árak, elérhetőség és lemondási szabályzatok) vonatkozó információk az általuk megadott adatokon alapulnak.

B3. Vállalásaink

1. Mi biztosítjuk azt a Platformot, amelyen a Szolgáltatók a Szálláshelyeiket népszerűsíthetik és értékesíthetik – Ön pedig azok között kereshet, összehasonlíthatja és lefoglalhatja azokat. Személyre szabott élményt kínálunk annak alapján, ahogyan Ön a Platformunkat használja (beleértve azt is, hogy mit mond el nekünk), hogy Ön az ideális Szálláshelyet foglalhassa le nálunk. Platformunk lehetővé teszi, hogy a világ minden táján felfedezhessen Szálláshelyeket – és keresési eredményeink segítségével könnyedén megtalálhatja az Önnek megfelelőt.

2. Miután lefoglalta a Szálláshelyet, megerősítjük a Foglalása részleteit Önnek és a Szolgáltatónak, beleértve a vendég(ek) nevét is.

3. A Foglalása feltételeitől függően, ha szeretné, módosíthatja vagy lemondhatja azt. Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a Súgón (amely a nap 24 órájában elérhető), ha bármivel kapcsolatban segítségre van szüksége.

B4. Az Ön kötelezettségei

1. Töltse ki helyesen az összes elérhetőségi adatát, hogy mi és/vagy a Szolgáltató tájékoztatni tudjuk Önt a Foglalásairól, és szükség esetén felvehessük Önnel a kapcsolatot.

2. Olvassa el figyelmesen ezeket a Feltételeket, valamint a foglalási folyamat során megjelenő feltételeket.

3. Vigyázzon a Szálláshelyre és annak bútoraira, berendezési tárgyaira, elektronikájára és egyéb tartalmára, és hagyja a dolgokat ugyanabban az állapotban, mint amikor Ön odaérkezett. Ha valami eltört, megrongálódott vagy elveszett, mindenképpen jelezze az ottani személyzetnek (amilyen hamar csak lehet, és mindenképpen a kijelentkezés előtt).

4. Tartózkodása alatt tartsa fenn a Szálláshely és annak tartalmának biztonságát. Ezért például ne hagyja nyitva az ajtókat vagy az ablakokat.

B5. Árak és fizetés

1. Lásd a fenti „Árak” (A6) és „Fizetés” (A7) pontokat.

B6. Módosítás, lemondás és visszatérítés

1. Lásd a fenti „Szabályzatok” (A8) pontot.

B7. Mit kell még tudnia?

Felvesszük az árversenyt

1. Azt szeretnénk, hogy mindig a lehető legjobb árat kapja. Ha, miután lefoglalta nálunk a Szálláshelyet, ugyanazt a Szálláshelyet (azonos feltételekkel) egy másik weboldalon olcsóbban találja meg, ígérjük, hogy a Felvesszük az árversenyt felhasználási feltételeinek megfelelően visszatérítjük a különbözetet.

Partnerajánlat

2. Egyes ajánlatok a Platformunkon „Partnerajánlatok” megjelöléssel vannak ellátva, ami azt jelenti, hogy nem közvetlenül a Szolgáltatótól, hanem egy Booking.com partnercégen keresztül jutnak el hozzánk. Hacsak másképp nem jelezzük, az Ön által lefoglalt Partnerajánlat:

  • A foglaláskor fizetendő
  • Nem módosítható. Ha azonban ingyenes lemondást kínál, akkor ingyenesen lemondhatja, feltéve, hogy ezt időben megteszi.
  • Más ajánlatokkal (promóciókkal, ösztönzőkkel vagy jutalmakkal) nem kombinálható
  • Platformunkon nem pontozható és értékelhető.

A Booking.com árösztönzői

3. Az Ön által látott árcsökkentések egy részét mi finanszírozzuk, nem a Szolgáltató. A költségek egy részét egyszerűen mi magunk fizetjük.

Foglalási kérés

4. Egyes esetekben a szállás oldalán talál egy „Foglalási kérés” feliratú gombot. Ha ezt a lehetőséget választja, elmagyarázzuk, hogyan működik ez (a képernyőn és/vagy e-mailben).

Kárrendezési szabályzat

5. A foglalás során előfordulhat, hogy egyes Szolgáltatók „kárrendezési szabályzatra” hivatkoznak. Ez azt jelenti, hogy ha a csoportjából bárki elveszít vagy megrongál valamit:

  • értesítenie kell a Szolgáltatót
  • ahelyett, hogy közvetlenül Önt terhelné, a Szolgáltatónak 14 nap áll rendelkezésére, hogy a Platformunkon keresztül, az Ön foglalási száma alatt kártérítési kérelmet nyújtson be
  • ha így tesznek, akkor ezt közölni fogjuk Önnel, hogy elmondhassa, van-e észrevétele, és hogy egyetért-e a követeléssel, vagy sem – és akkor:

    • ha egyetért, akkor a nevükben felszámítjuk Önnek az összeget
    • ha nem ért egyet, megvizsgáljuk, és eldöntjük, hogy további egyeztetéseket folytassunk-e róla.

6. A kárrendezési szabályzat értelmében a Szolgáltató a Platformunkon keresztül egy bizonyos összeghatárig számíthat fel Önnek díjat (az összeghatárt a foglalás során megjelenítjük). A Szolgáltató azonban a kárrendezési szabályzaton kívül is indíthat jogi igényt Önnel szemben, ebben az esetben az összeghatár nem érvényes.

7. Bármilyen kifizetés, amit ilyenkor tesz, a Szolgáltató és Ön között történik – mi csak szervezzük azt a Szolgáltató nevében.

8. A kárrendezési szabályzat nem vonatkozik az általános takarításra, a szokásos elhasználódásra, a bűncselekményekre (például lopásra) vagy a nem fizikai „károkra” (például a dohányzás vagy a háziállatok behozása miatti bírságokra).

9. A Szolgáltató a bejelentkezés előtt vagy a bejelentkezéskor „biztonsági letétet” kérhet. Ha így tesznek, akkor erről a foglalás során tájékoztatjuk Önt – de ennek semmi köze a „kárrendezési szabályzathoz”. Nem veszünk részt a biztonsági letétekkel kapcsolatos semmilyen pénzügyi elszámolásban.

Hogyan működünk?

10. Az értékelésekről, a rangsorolásról, arról, hogyan keresünk pénzt (és még sok egyébről) szóló információkért, kérjük, tekintse meg a Hogyan működünk című részt, amely szintén része a Feltételeinknek.

C. Látványosságok

C1. Ezen rész alkalmazási köre

1. Ez a rész a Látványosságokkal kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó különös feltételeket tartalmazza. Az A. rész mellett (amely minden Utazási élményre vonatkozik) ez is alkalmazandó.

C2. Szerződéses jogviszony

1. Nem értékesítünk (tovább), kínálunk vagy biztosítunk semmilyen Látványosságot a saját nevünkben – amikor Ön egy Látványosságot lefoglal, közvetlenül (a) a Szolgáltatóval vagy (b) egy Viszonteladóval (ha ők értékesítik tovább a Látványosságot) köt szerződést, amint az a foglalási folyamat során is megjelenik.

2. Kizárólag Platformként járunk el, és nem veszünk részt a Szolgáltató / Viszonteladó feltételeiben. Nem vagyunk felelősek az Ön jegyéért, és kizárjuk a felelősséget Önnel szemben a Foglalása kapcsán, kivéve a jelen Feltételekben leírtakat.

C3. Vállalásaink

1. Mi biztosítjuk azt a Platformot, amelyen a Szolgáltatók és (időről-időre) a Viszonteladók Utazási élményeket népszerűsíthetnek és értékesíthetnek – Ön pedig azok között kereshet, összehasonlíthatja és lefoglalhatja azokat.

2. Miután lefoglalta a Látványosságot, tájékoztatjuk Önt és a Szolgáltatót / Viszonteladót (adott esetben) a Foglalás részleteiről; ha a Szolgáltatónak / Viszonteladónak az Ön nevénél többre van szüksége, azt a foglaláskor közöljük Önnel.

3. A Foglalása feltételeitől függően, ha szeretné, módosíthatja vagy lemondhatja azt. Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a Súgón (amely a nap 24 órájában elérhető), ha bármivel kapcsolatban segítségre van szüksége.

C4. Az Ön kötelezettségei

1. Helyesen kell kitöltenie az összes elérhetőségi adatát, hogy mi és/vagy a Szolgáltató / Viszonteladó (adott esetben) tájékoztatni tudjuk Önt a Foglalásairól, és szükség esetén felvehessük Önnel a kapcsolatot.

2. Önnek el kell olvasnia és bele kell egyeznie, hogy betartja a Feltételeinket és a Szolgáltató / Viszonteladó feltételeit (amelyek a fizetésnél jelennek meg) – és tudomásul kell vennie, hogy ezek megszegése további díjakat és/vagy a Foglalása törlését vonhatja maga után.

C5. Árak és fizetés

1. Amikor lefoglal egy Látványosságot, mi szervezzük az Ön általi fizetést. Ennek részleteiért (beleértve a kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket), kérjük, tekintse mega fenti „Fizetés” (A7) pontot.

C6. Módosítás, lemondás és visszatérítés

1. Kérjük, tekintse meg a fenti „Szabályzatok” (A8) pontot.

C7. Mit kell még tudnia?

Hogyan működünk?

1. Az értékelésekről, a rangsorolásról, arról, hogyan keresünk pénzt (és még sok egyébről) szóló információkért, kérjük, tekintse meg a Hogyan működünk című részt, amely szintén része a Feltételeinknek.

D. Autókölcsönzés

D1. Ezen rész alkalmazási köre

1. Ez a rész az Autókölcsönzéssel kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó különös feltételeket tartalmazza. Az A. rész mellett (amely minden Utazási élményre vonatkozik) ez is alkalmazandó.

D2. Szerződéses jogviszony

1. A Platformon található autókölcsönző oldalakat a Booking.com Transport Limited üzemelteti. A vállalatot Angliában és Walesben jegyezték be (száma: 05179829) a következő címen: 6 Goods Yard Street, Manchester, M3 3BG, Egyesült Királyság. Adószám: GB 855349007. Ez azt jelenti, hogy Ön elfogadja, hogy a Booking.com Transport Limitednél történő Foglalás folyamatát a jelen Feltételek szabályozzák – noha a tényleges Bérlést a Szolgáltatóval kötött Bérleti szerződés szabályozza (amelyet Ön az átvételkor ír alá).

2. Amikor Ön Autóbérlést foglal, a Foglalása vagy (a) nálunk, vagy (b) közvetlenül a Szolgáltatónál történik. Mindkét esetben:

  • a foglalási folyamatot Feltételeink szabályozzák; amikor elküldjük Önnek a Foglalási visszaigazolást, Ön szerződést köt velünk
  • a Bérleti szerződés szabályozza magát a Bérlést; amikor ezt a kölcsönzőpultnál aláírja, szerződést köt a Szolgáltatóval (de a szerződés legfontosabb feltételeit az autó lefoglalása során látja és elfogadja).

A D. részben a „Szolgáltató” az autót biztosító kölcsönző céget jelenti.

3. A legtöbb esetben a Foglalási visszaigazolást a Foglalás befejezése után azonnal megkapja – ha azonban a Szolgáltató nem erősíti meg azonnal a Bérlést, akkor addig nem fogadjuk el a fizetést és nem küldjük el Önnek a Foglalási visszaigazolást, amíg a Szolgáltató ezt meg nem teszi.

4. Ha a jelen Feltételek és a Bérleti szerződés között bármilyen eltérés van, a Bérleti szerződés az irányadó.

5. Az Elsődleges vezető (az a személy, akinek adatait a foglalási folyamat során megadják) az egyetlen személy, aki a Foglalást megváltoztathatja vagy lemondhatja, vagy megbeszélheti azt velünk – kivéve, ha közli velünk, hogy valaki mást jelöl erre a feladatra.

D3. Vállalásaink

1. Mi biztosítjuk azt a Platformot, amelyen a Szolgáltatók az Utazási élményeiket népszerűsíthetik és értékesíthetik – Ön pedig azok között kereshet, összehasonlíthatja és lefoglalhatja azokat.

2. Nem garantáljuk a pontos márkát és típust, amelyet foglal (hacsak kifejezetten ezt nem mondjuk). A „vagy hasonló” kifejezés azt jelenti, hogy hasonló autót kaphat (azaz ugyanolyan méretűt, ugyanolyan sebességváltóval stb.). Az autó képei tehát csak illusztrációként szolgálnak.

3. Miután lefoglalta az Autóbérlést:

  • megadjuk a Szolgáltatónak a Foglalás adatait (például az Elsődleges vezető nevét és telefonszámát).
  • megerősítjük az Átvételi információt (például a Szolgáltató elérhetőségeit, és hogy mit kell magával vinnie).

D4. Az Ön kötelezettségei

1. Meg kell adnia minden olyan információt, amelyre a Foglalás megszervezéséhez szükségünk van (elérhetőség, Átvételi időpont stb.).

2. El kell olvasnia a jelen Feltételeket és a Bérleti szerződést, és bele kell egyeznie, hogy betartja azokat – és tudomásul kell vennie, hogy ha megszegi azokat:

  • előfordulhat, hogy további díjakat kell fizetnie
  • Foglalása törlésre kerülhet
  • a kölcsönzőpultnál a pult személyzete esetleg megtagadhatja a kulcsok átadását.

3. Ellenőriznie kell a Bérlése egyedi követelményeit, mivel számos részlet (vezetői engedélyre vonatkozó követelmények, biztonsági letét mértéke, szükséges papírok, elfogadott fizetési kártyák stb.) Bérlésenként változik. Ezért kérjük, olvassa el figyelmesen:

  • a jelen Feltételeket
  • a Bérleti szerződés legfontosabb feltételeit, amelyeket a foglalás során is láthat, és
  • magát a Bérleti szerződést, amelyet az Átvételkor kap meg.

4. A kölcsönzőpultnál kell lennie az Átvételi időpontra (jelezzük, hogy egyes Szolgáltatóknál van egy átvételi „türelmi idő” arra az esetre, ha késne). Ha Ön az Átvételi időpont után (és az átvételi türelmi idő után, ha van ilyen) érkezik, előfordulhat, hogy az autó már nem áll rendelkezésre, és Ön nem jogosult visszatérítésre a Szolgáltatótól. Kérjük, további információkért olvassa el a Bérleti szerződést (az autó lefoglalása során kérjük, ellenőrizze a „Fontos információk” pontot, amely tájékoztatja Önt a türelmi időről, és amelyet a fizetésnél fogad el). Ha úgy gondolja, hogy késni fog, feltétlenül lépjen kapcsolatba a Szolgáltatóval vagy velünk, még akkor is, ha a repülőjárat késése miatt késik, és megadta a járatszámát.

5. A Bérlés fő feltételeiből megismerheti, hogy az Elsődleges vezetőnek mire van szüksége az Átvételkor. Gondoskodnia kell arról, hogy amikor a kölcsönzőpulthoz érnek, hozzanak magukkal mindent, amire szükségük van (például vezetői engedélyt, minden szükséges személyazonosító igazolványt és saját nevükre szóló hitelkártyát, amely elegendő fedezettel rendelkezik a biztonsági letét fedezésére).

6. Meg kell győződnie arról, hogy az Elsődleges vezető mind alkalmas, mind megfelelő állapotban van az autó vezetésére.

7. Önnek be kell mutatnia a pult személyzetének valamennyi vezető teljes, érvényes vezetői engedélyét, amelynek legalább 1 éve (vagy sok esetben hosszabb ideje) az adott vezető birtokában kell lennie. Ha valamelyik vezető vezetői engedélyében bejegyzések/büntetőpontok vannak, értesítsen minket, amint erről tudomást szerez, mivel a Szolgáltató nem biztos, hogy engedélyezi számukra a vezetést.

8. Gondoskodnia kell arról, hogy az Angliában, Skóciában vagy Walesben kiállított vezetői engedéllyel rendelkező vezetők legkésőbb 21 nappal az Átvétel előtt megkapják a vezetői engedély „ellenőrző kódját”.

9. Gondoskodnia kell róla, hogy a vezetői engedélyük mellett minden vezető rendelkezzen saját nemzetközi vezetői engedéllyel is (ha szükségük van rá). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy minden vezetőnek mindig magánál kell tartania a vezetői engedélyét (és a nemzetközi vezetői engedélyt, ha szükséges).

10. Gondoskodnia kell róla, hogy minden gyermeknek legyen megfelelő gyermekülés, ha szüksége van rá.

11. Ha bármi gond adódik a Bérlés során (baleset, meghibásodás stb.), Önnek a következőket kell tennie:

  • értesíteni a Szolgáltatót
  • javításokat a Szolgáltató hozzájárulása nélkül nem engedélyezni (kivéve, ha a Bérleti szerződés ezt lehetővé teszi)
  • megőrizni minden dokumentációt (javítási számlák, rendőrségi jelentések stb.), hogy megoszthassa velünk / a Szolgáltatóval / a biztosítótársasággal.

D5. Árak és fizetés

1. A Booking.com Transport Limited gondoskodik Foglalása kifizetéséről. Fizetési folyamatunk részleteiért, kérjük, tekintse meg a fenti „Fizetés” (A7) című részt.

További költségek és díjak

2. Sok esetben a Szolgáltató egy bizonyos életkor (például 25 év) alatti vezetők után fiatal vezető felárat számít fel. Egyes esetekben bizonyos életkor (például 65 év) feletti vezetők után időskori felárat számítanak fel. A Platformunkon történő foglaláskor meg kell adnia az Elsődleges vezető életkorát, hogy meg tudjuk mutatni Önnek az életkorhoz kapcsolódó díj(ak) részleteit – amelyet az Átvételkor kell megfizetnie.

3. Sok esetben a Szolgáltató egyirányú felárat számít fel, ha Ön máshol adja le az autót. Ha ezt szeretné tenni, a foglalás során adja meg a leadás helyét, így meg tudjuk mondani, hogy ez lehetséges-e, és meg tudjuk mutatni az esetleges egyirányú felár részleteit – amelyet az Átvételkor kell megfizetnie.

4. Sok esetben a Szolgáltató határátlépési felárat számít fel, ha az autót egy másik országba/államba/szigetre viszi. Ha ezt szeretné tenni, feltétlenül tájékoztasson minket és/vagy a Szolgáltatót, amilyen hamar csak lehet (ennek az Átvétel előtt kell megtörténnie).

5. Az Autóbérlés ára 24 órás egységek alapján kerül kiszámításra, így (például) egy 25 órás bérlés ugyanannyiba kerül, mint egy 48 órás bérlés.

6. Ha az Átvételt követően úgy dönt, hogy hosszabb ideig szeretné megtartani az autót, kérjük, lépjen kapcsolatba a Szolgáltatóval. Megmondják, hogy ez mennyibe kerülne, és Ön velük köt új szerződést. Ha későn adja le az autót anélkül, hogy erről előzetesen megállapodott volna, további díjat is felszámíthatnak.

Extrák

7. Egyes esetekben az opcionális extrákért (gyermekülések, GPS, téli gumiabroncsok stb.) az autó lefoglalásakor kell fizetnie – ebben az esetben az Átvételkor garantáltan megkapja azokat.

8. Egyéb esetekben az autófoglaláskor csupán kéri az extrákat – ebben az esetben:

  • az Átvételkor fizet értük, és
  • a Szolgáltató nem garantálja, hogy az Ön számára elérhetőek lesznek.

D6. Módosítás, lemondás és visszatérítés

1. Jogi kötelezettségeink teljesítésén túlmutatóan járunk el. Annak ellenére, hogy a helyi jogszabályok nem írják elő, hogy konkrét lemondási jogokat biztosítsunk, garantáljuk, hogy a Foglalás lemondása esetén tiszteletben tartjuk visszatérítési szabályzatunkat.

2. Az alábbi „Lemondási és módosítási” feltételek minden Foglalásra vonatkoznak, kivéve:

  • A Dollar és Thrifty foglalásokra, amelyeket 2021. január 26. előtt foglaltak (kérjük, tekintse meg a bérlési feltételeket).
  • A „nem visszatérítendő” megjelölésű foglalásokra (a nem visszatérítendő foglalások módosítására nincs lehetőség, és lemondás esetén nem kap visszatérítést).

Lemondások

3. Ha lemondja:

  • TÖBB MINT 48 órával a bérlés kezdési ideje előtt, akkor teljes visszatérítést kap.
  • KEVESEBB MINT 48 órával előbb vagy amikor a kölcsönzőpultnál tartózkodik, visszatérítjük a kifizetett összeget, levonva abból 3 napnyi bérleti díjat – így nem kap visszatérítést, ha az autóját 3 napra vagy annál rövidebb időre foglalta le.
  • A bérlés kezdési ideje UTÁN (vagy csak nem jelenik meg), akkor nem kap visszatérítést.

4. A pult személyzete megtagadhatja az autó kiadását, ha (például):

  • Nem érkezik meg időben
  • Ön nem jogosult bérelni az autót
  • Nincsenek Önnél a szükséges iratok
  • Az elsődleges vezetőnek nincs saját névre kiállított hitelkártyája, rajta az autóhoz tartozó biztonsági letéthez elegendő fedezettel.

A Szolgáltató szabályairól bővebben a foglaláskor elérhető „Fontos információk” között – vagy a pultnál aláírt Bérleti szerződésben – olvashat.

Ha megtagadják Öntől az autót, kérjük, azonnal hívjon fel minket a kölcsönzőpulttól, hogy lemondja a Foglalást, és mi visszatérítjük a kifizetett összeget, levonva Bérlésének 3 napos költségét. Ha ezt nem teszi meg, a lemondási díj a Bérlés teljes költsége lesz – kivéve, ha bizonyítani tudja, hogy a helyzet ennél lényegesen kevesebbe került nekünk.

Foglalásmódosítás

5. Foglalásának részleteit az autó átvételi ideje előtt bármikor megváltoztathatja.

6. A legtöbb esetben ennek legegyszerűbb módja az alkalmazásunkon vagy a weboldalunkon keresztül lehetséges (a „Foglalás kezelése” opciónál).

7. A Foglalás módosításért adminisztrációs díjat nem számolunk fel, de a kért változtatások befolyásolhatják a bérlés árát. Néha az egyetlen módja a Foglalás módosításának az, ha lemondja, és egy másikat hoz létre, amely esetben lemondási díjat számíthatunk fel Önnek az autókölcsönző nevében.

8. Ha a Foglalás módosítása megváltoztatná az árat, vagy lemondási díjat vonna maga után, akkor arról előre értesítjük.

Általunk végzett módosítások

9. Ha nekünk/a Szolgáltatónak meg kell változtatnunk a Foglalást (például ha a Szolgáltató nem tudja biztosítani az autót), a lehető leghamarabb tájékoztatjuk Önt. Ha ezt a módosítást nem fogadja el, jogosult lesz lemondani és teljes visszatérítést kérni (függetlenül attól, hogy milyen közel van a Bérlés kezdete), de ezen felül nem felelünk az esetlegesen felmerülő közvetlen vagy közvetett költségekért (például szállodai szobák vagy taxiköltségek).

D7. Mit kell még tudnia?

Általános rendelkezések

1. A vezetőknek minden esetben el kell érniük egy minimális életkort ahhoz, hogy autót bérelhessenek vagy vezethessenek. Bizonyos esetekben egy felső korhatár alatt is kell lenniük. A korhatár(ok) Szolgáltatótól, helyszíntől és autótípustól függően változhat(nak).

2. Csak azok a jogosult vezetők vezethetik az autót, akiknek a neve szerepel a Bérleti szerződésben.

3. Az autót nem viheti el egy másik országba/államba/szigetre, és/vagy nem adhatja le egy másik helyen anélkül, hogy ezt előre megbeszélte volna.

Késői Átvétel/korai leadás

4. Ha Ön később veszi át autóját (kérjük, tekintse meg a fenti D4.4 pontot) vagy korábban adja le azt, mint ahogyan az a megállapodottak szerint a Foglalási visszaigazolásban szerepel, a Szolgáltató nem téríti vissza Önnek a „fel nem használt” időt.

Hogyan működünk?

5. Az értékelésekről, a rangsorolásról, arról, hogyan keresünk pénzt (és még sok egyébről) szóló információkért, kérjük, tekintse meg a Hogyan működünk című részt, amely szintén része a Feltételeinknek.

E. Repülőjáratok

E1. Ezen rész alkalmazási köre

1. Ez a rész a Repülőjáratokkal kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó különös feltételeket tartalmazza. Az A. rész mellett (amely minden Utazási élményre vonatkozik) ez is alkalmazandó.

E2. Szerződéses jogviszony

1. A Platformunkon található legtöbb Repülőjáratot egy Viszonteladón keresztül kínáljuk, amely közvetítőként működik a légitársaság(ok) felé.

2. Amikor Ön Foglalást tesz, az közvetlenül a légitársaságnál történik. Mi a Foglalásában nem vagyunk „szerződő fél”. A foglaláskor Ön (i) Közvetítői szerződést köt a Viszonteladóval (a jegyre vonatkozóan) és (ii) Szállítási szerződést köt a légitársasággal (magára a Repülőjáratra vonatkozóan).

3. Ha bármilyen extrát (további poggyász, biztosítás stb.) foglal, akkor közvetlenül a Viszonteladóval vagy egy másik társasággal köt szerződést. Mi ebben a szerződésben nem veszünk részt.

4. Kizárólag Platformként járunk el, és nem veszünk részt a Harmadik fél feltételeiben. Nem vagyunk felelősek az Ön jegyéért vagy bármely extráért, amelyet vásárol, és (a jogszabály által megengedett legteljesebb mértékben) kizárjuk a felelősséget Önnel szemben a Foglalása kapcsán.

E3. Vállalásaink

1. Mi biztosítjuk azt a Platformot, amelyen a Szolgáltatók az Utazási élményeiket népszerűsíthetik és értékesíthetik, Ön pedig azok között kereshet, összehasonlíthatja és lefoglalhatja azokat.

2. Miután a Repülőjáratát lefoglalta, a Szolgáltató megkapja a Foglalási adatokat (pl. az utazó(k) nevét).

3. A Szállítási szerződéstől függően segíthetünk Önnek Foglalását módosítani vagy lemondani, ha ezt szeretné megtenni. Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a Súgón (amely a nap 24 órájában elérhető), ha bármivel kapcsolatban segítségre van szüksége.

E4. Az Ön kötelezettségei

1. Helyesen kell kitöltenie az összes elérhetőségi adatát, hogy mi és/vagy a Szolgáltató tájékoztatni tudjuk Önt a Foglalásairól, és szükség esetén felvehessük Önnel a kapcsolatot.

2. Önnek el kell olvasnia és bele kell egyeznie, hogy betartja a Feltételeinket és a Harmadik fél feltételeit (amelyek a fizetésnél jelennek meg) – és tudomásul kell vennie, hogy ezek megszegése további díjakat és/vagy a Foglalása törlését vonhatja maga után.

E5. Árak és fizetés

1. Amikor Ön Repülőjegyet foglal, a fizetést mi, a Viszonteladó (vagy az általuk meghatározott fél), vagy egy harmadik fél, például egy légitársaság szervezi. A fizetés szervezésének részleteiért (beleértve a kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket), kérjük, tekintse meg a fenti „Fizetés” (A7) pontot.

E6. Módosítás, lemondás és visszatérítés

1. A lemondási szabályzatot az Ön és a légitársaság közötti Szállítási szerződésben találja. Ez a Repülőjárat foglalása közben és a járat visszaigazolásakor is elérhető (a „Foglalás kezelése” oldalon).

2. A Repülőjárat változtatása vagy lemondása díjköteles lehet.

3. A légitársaságok fenntartják a jogot a repülőjáratok átütemezésére vagy törlésére a légitársaság általános szerződési feltételeivel, a Szállítási szerződéssel vagy a légitársaság szabályzataival összhangban.

4. Az ugyanazon légitársaság különböző jegyeire különböző korlátozások vonatkozhatnak, és az is előfordulhat, hogy az ilyen jegyek különböző szolgáltatásokat tartalmaznak. Kérjük, mindenképpen olvassa el a foglalás során megadott összes részletet.

5. Ha a módosításokkal, lemondásokkal vagy visszatérítésekkel kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérjük, forduljon az Ügyfélszolgálatunkhoz.

E7. Mit kell még tudnia?

Kódmegosztás

1. Egyes légitársaságok „kódmegosztásos” megállapodásokat kötnek más légitársaságokkal. Tehát előfordulhat, hogy Ön egy légitársaságtól (a „jegykiadó légitársaságtól”) vásárolja meg a jegyét, de egy másik légitársaság (az „üzemeltető légitársaság”) tulajdonában lévő repülőgéppel repül. A legtöbb ilyen esetben az utasfelvétel az üzemeltető légitársaságnál történik – de kérjük, ezt előzetesen erősítse meg a jegykiadó légitársasággal.

2. A Repülőjárat foglalása során tájékoztatjuk, hogy „kódmegosztásos” Repülőjáratról van-e szó.

A légitársaságok által tiltott gyakorlatok

3. A legtöbb légitársaság nem engedi, hogy az emberek olyan jegyeket vásároljanak, amelyek olyan repülőjáratokat tartalmaznak, amelyeket nem szándékoznak igénybe venni – például oda-vissza jegyet, ha az illető nem szándékozik igénybe venni a visszaútra szóló járatot. További példákért csak írja be a keresőbe a „point-beyond jegykiadás”, „rejtett város jegykiadás” vagy „back-to-back jegykiadás” kifejezéseket.

4. A Repülőjegy megvásárlásával Ön vállalja, hogy nem tesz ilyet. Ha ezt a légitársaság (a Foglaláskor megadott) feltételeit megszegve teszi, akkor a tényleges utazás költsége és a jegy(ek)en feltüntetett teljes utazás költsége közötti különbséget vissza kell térítenie nekünk, ha a légitársaság ezt követeli tőlünk.

A járatszegmensek felhasználása

5. A legtöbb légitársaság megköveteli az ügyfelektől, hogy a járatokat sorrendben használják. Ha tehát nem veszi igénybe az első járatot, a légitársaság automatikusan törölheti az útiterv többi részét.

6. Ha a légitársaság lehetővé teszi, hogy az útitervben szereplő egyes járatokat „kihagyjon”, kérjük, a lemondási szabályzatnak megfelelően gondoskodjon a nem kívánt Repülőjárat(ok) lemondásáról. Felhívjuk figyelmét, hogy a nem használt Repülőjáratok után nem biztos, hogy jogosult teljes visszatérítésre (vagy bármilyen visszatérítésre).

Egyirányú jegyek

7. Ha két egyirányú jegyet vásárol, nem pedig egy oda-vissza jegyet:

  • két külön Foglalást tesz, mindegyikhez saját szabályok és szabályzatok tartoznak
  • az egyik Repülőjáratot érintő bármilyen változás nem érinti a másik járatot (például, ha az első Repülőjáratát törlik, a második Repülőjáratra nem garantáljuk a visszatérítést).

8. Ha külföldre utazik, előfordulhat, hogy az utasfelvételi és/vagy az idegenrendészeti személyzet felé igazolnia kell, hogy van visszatérő repülőjegye (az útlevelekre, vízumokra stb. vonatkozó bővebb információkért tekintse meg alább a „Nemzetközi utazás” című részt).

Díjak, adók és illetékek

9. A viteldíj tartalmazza a légitársaság vagy a kormány által felszámított adókat és illetékeket (kivéve a beutazási/kiutazási díjakat – lásd alább a „Beutazási/kiutazási díjak” című részt). Az adókulcs visszamenőleges hatályú változásának kezelése az Ön feladata lehet.

Szolgáltatási díjak

10. A választott Repülőjárattól függően szolgáltatási díjat számíthatunk fel mi magunk és/vagy a Viszonteladó.

  • A szolgáltatási díjunk (amennyiben van ilyen) egy olyan díj, amelyet azért számítunk fel, mert Platformunkon keresztül vásárol jegyeket egy Viszonteladótól. Erre a díjra is vonatkozik az áfa/GST/egyéb hasonló adók.
  • A Viszonteladó szolgáltatási díja (amennyiben van ilyen) egy olyan díj, amelyet azért számítanak fel, mert közvetítőként lépne fel Ön és a légitársaság(ok) között. Erre a díjra is vonatkozik az áfa/GST/egyéb hasonló adók.

11. A jegy ára tartalmazni fogja a szolgáltatási díj(ak)at.

Poggyász és egyéb extrák díjai

12. Az Ön légitársasága díjat számíthat fel a feladott poggyászért, a többlet-/túlsúlyos poggyászért, az elsőbbségi beszállásért, a kijelölt ülőhelyért, a fedélzeti szórakoztatásért, az ételért és italért és/vagy a repülőtéri utasfelvételért.

13. Ha igen, a díj(ak) a jegy árán felül kerül(nek) felszámításra (kivéve, ha kifejezetten fel van tüntetve, hogy a járat tartalmazza az extrá(ka)t).

Nemzetközi utazás

14. Ön felel azért, hogy:

  • érvényes útlevéllel és/vagy vízummal rendelkezzen, ha szükséges
  • a beutazási követelményeknek megfeleljen
  • kiderítse, szüksége van-e vízumra egy olyan országon való átutazáshoz, amely nem az Ön végső úti célja
  • előzetesen tájékozódjon az illetékes nagykövetségen, hogy történt-e valamilyen változás az útlevél-, vízum- vagy beutazási követelményekben
  • mielőtt egy országba vagy régióba utazik vagy azon átutazik, elolvassa a lakóhelye/származási helye szerinti ország figyelmeztetéseit vagy tanácsait.

15. Valamely helyszínre vagy helyszínről történő utazás megszervezésével nem garantáljuk, hogy az utazás kockázatmentes – és a jogszabály által megengedett legteljesebb mértékben kizárjuk a felelősséget az ebből eredő károkért vagy veszteségekért.

16. Nem általános gyakorlat, de a nemzetközi jog lehetővé teszi a repülőgépeken a „rovarirtást” a rovarok elpusztítása érdekében. Ennek érdekében a személyzet aeroszolos rovarölő szerrel permetezheti be a repülőgép utasterét, amíg az utasok a fedélzeten tartózkodnak, vagy a belső felületeket rovarölő szerrel kezelheti, amíg az utasok nem tartózkodnak a fedélzeten. Utazás előtt azt tanácsoljuk, hogy tájékozódjon a rovarirtásról, beleértve azt is, hogy hol fordulhat elő.

Beutazási/kiutazási díjak

17. A viteldíj nem tartalmazza azokat a díjakat, amelyeket az adott ország vagy repülőtér az országba belépő/kilépő utasoknak felszámít, és amelyeket közvetlenül a repülőtéren szednek be. Azt tanácsoljuk, hogy utazása előtt tájékozódjon arról, kell-e ilyen díjat fizetnie.

Egyesült Királyság: Az Ön pénzügyi védelme

18. ATOL jogosult: Booking.com B.V.

19. ATOL engedély száma: 11967

20. Az Egyesült Királyságon belül a Civil Aviation Authority (Aviation House, Beehive Ringroad, West Sussex, RH6 0YR, Egyesült Királyság, telefonszám: +44 (0)333 103 6350, e-mail: claims@caa.co.uk) által kiadott 11967-es számú Air Travel Organiser's Licence-szel (Légi utazásszervezői engedély) teljes pénzügyi védelmet nyújtunk kizárólag az ATOL-védelem alatt álló repülőjegy-értékesítésekhez.

21. Ha ATOL-védett járatot vásárol tőlünk, ATOL-tanúsítványt kap. Ez felsorolja, hogy mi élvez pénzügyi védelmet, hol kaphat tájékoztatást arról, hogy ez mit jelent az Ön számára, és kihez fordulhat, ha gond adódik.

22. Mi vagy az Ön ATOL-tanúsítványában megjelölt szolgáltatók az ATOL-tanúsítványában felsorolt szolgáltatásokat (vagy azok megfelelő alternatíváját) nyújtjuk Önnek. Bizonyos esetekben, amikor sem mi, sem a szolgáltató nem képes erre fizetésképtelenség miatt, egy másik ATOL-jogosult biztosíthatja az Ön által megvásárolt szolgáltatásokat vagy egy megfelelő alternatívát (az Ön részéről külön költség nélkül). Ön beleegyezik abba, hogy ilyen körülmények között az alternatív ATOL-jogosult teljesíti ezeket a kötelezettségeket, és beleegyezik abba, hogy az Ön által a szerződése alapján fizetendő valamennyi további összeget az alternatív ATOL-jogosultnak fizeti ki. Ön azonban azt is elfogadja, hogy bizonyos esetekben nem lehetséges alternatív ATOL-jogosultat kijelölni, és ebben az esetben Ön jogosult lesz az ATOL-rendszer keretében (vagy adott esetben a hitelkártya-kibocsátónál) igényt benyújtani.

23. Ha mi (vagy az Ön ATOL-tanúsítványában megjelölt szolgáltatók) fizetésképtelenség miatt nem vagyunk képesek (nem képesek) a felsorolt szolgáltatásokat (vagy alternatív ATOL-jogosultakon keresztül vagy egyéb módon megfelelő alternatívát) nyújtani, az Air Travel Trust Megbízottai az ATOL-rendszer alapján kifizetést teljesíthetnek (vagy előnyt nyújthatnak) Önnek. Ön elfogadja, hogy az ilyen kifizetésért vagy előnyért cserébe teljes mértékben átruházza az említett Megbízottakra minden olyan követelését, amely a szolgáltatásnyújtás elmaradásából ered vagy azzal összefüggésben áll vagy állhat fenn, beleértve a velünk, az utazási irodával (vagy adott esetben az Ön hitelkártya-kibocsátójával) szembeni követeléseket is. Ön elfogadja továbbá, hogy bármely ilyen követelés átruházható egy másik szervezetre, ha ez a másik szervezet az ATOL-rendszer keretében Ön által igényelt összegeket kifizette.

EU: Az utasok 261/2004/EK rendelet szerinti jogai

24. Ha járata késik vagy járatát törlik, vagy nem engedik felszállni, a 261/2004/EK rendelet alapján jogosult lehet kártérítésre/segélyre, ha:

  • Ön az Európai Unióba repül
  • Ön az Európai Unióból repül
  • Az Ön Repülőjáratát egy európai uniós légitársaság biztosítja

EU: A légi fuvarozó felelőssége a 889/2002/EK rendelet alapján

25. Ha az Európai Unión belül történik baleset, a 889/2002/EK rendelet vonatkozhat Önre.

EU: A fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyek jogai légi közlekedés során az 1107/2006/EK rendelet alapján

26. Az 1107/2006/EK rendelet bizonyos jogokat biztosít a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek számára.

Hogyan működünk?

27. Az értékelésekről, a rangsorolásról, arról, hogyan keresünk pénzt (és még sok egyébről) szóló információkért, kérjük, tekintse meg a Hogyan működünk című részt, amely szintén része a Feltételeinknek.

F. Egyéni személyszállítás és Tömegközlekedés

F1. Ezen rész alkalmazási köre

1. Ez a rész az Egyéni személyszállítással és Tömegközlekedéssel kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó különös feltételeket tartalmazza. Az A. rész mellett (amely minden Utazási élményre vonatkozik) ez is alkalmazandó.

F2. Szerződéses jogviszony

1. Ha Egyéni személyszállítást vagy Tömegközlekedéssel történő szállítást foglal előre, a Foglalás közvetlenül a Szolgáltatóval történik. Amikor Ön Igény szerinti egyéni személyszállítást foglal, az Ön Foglalása a Viszonteladónál történik. A foglalási folyamatot minden esetben a Feltételeink szabályozzák.

2. Előre lefoglalt egyéni személyszállítás. Ön és a Szolgáltató egyaránt vállalja a jelen Feltételek betartását.

3. Tömegközlekedés és Igény szerinti egyéni személyszállítás. A foglalási folyamat során tájékoztatjuk Önt a Szolgáltató feltételeiről. Ha bármilyen eltérés van az ő feltételeik és a mi Feltételeink között, az ő feltételeik az irányadóak.

4. Igény szerinti egyéni személyszállítás. A Foglalás megtételével Ön megerősíti, hogy:

  • elolvasta és elfogadja a Szolgáltató feltételeit (adott esetben)
  • vállalja, hogy közvetlenül a Szolgáltatóval veszi fel a kapcsolatot, ha bármi gond adódik
  • tisztában van vele, hogy a Szolgáltató felelős az Egyéni személyszállítás megszervezéséért és nyújtásáért, az útvonalak kiválasztásáért, az árak meghatározásáért és minden vonatkozó információ biztosításáért
  • elfogadja, hogy mi csak egy (API szolgáltatásként ismert) foglalási platformot biztosítunk, és nem felelünk az Ön által elszenvedett azon veszteségekért, amelyek a sofőr/Szolgáltató által elkövetett vagy el nem követett cselekmények miatt merülnek fel, kivéve a „Felelősségkorlátozás” (A18) részben meghatározottak szerint.

Nem minden Szolgáltatónak vannak saját feltételei, de örömmel vesszük, ha megtekinti az összes olyan feltételt, amit a rendelkezésünkre bocsátottak.

F3. Vállalásaink

1. Mi biztosítjuk azt a Platformot, amelyen a Szolgáltatók az Utazási élményeiket népszerűsíthetik és értékesíthetik – Ön pedig azok között kereshet, összehasonlíthatja és lefoglalhatja azokat.

2. Miután Foglalását megtette, megadjuk a Szolgáltatónak az Ön adatait (pl. az Ön nevét, telefonszámát és a beszállás helyét).

3. Minden Egyéni személyszállítás. Megadjuk Önnek a Szolgáltató elérhetőségét.

4. Előre lefoglalt egyéni személyszállítás. Gondoskodunk róla, hogy a Szolgáltató tudja, hogy milyen méretű járművet kért.

5. Tömegközlekedés. Átadjuk Önnek (vagy elmondjuk, hogyan veheti át) a jegy(ek)et.

F4. Az Ön kötelezettségei

1. Gondosan ellenőrizze Foglalása részleteit, és adja meg az összes olyan információt, amelyre Foglalása megszervezéséhez szükségünk van (az Ön igényei, elérhetőségei stb.).

2. Meg kell győződnie arról, hogy a csoportjában mindenki betartja a Feltételeket és (adott esetben) a Szolgáltató feltételeit, amelyeket Ön a foglalás során látott és elfogadott. Ön tudomásul veszi, hogy ha ezeket megszegi:

  • előfordulhat, hogy további díjakat kell fizetnie
  • Foglalása törlésre kerülhet
  • a járművezetője megtagadhatja az Ön szállítását.

3. Ne feledje, hogy a becsült menetidő nem veszi figyelembe a forgalmi viszonyokat.

4. Minden Egyéni személyszállítás. Meg kell győződnie arról, hogy minden utas időben a beszállási helyen van.

5. Minden Egyéni személyszállítás. A Beszállási időpontban és annak környékén be kell kapcsolnia a telefont (amelynek számát a Foglaláskor megadta), és képesnek kell lennie hívások/üzenetek fogadására arra az esetre, ha a sofőrnek kapcsolatba kell Önnel lépnie. Nem tudjuk garantálni, hogy az olyan üzenetküldő alkalmazásokon keresztül, mint a WhatsApp vagy a Viber, el tudják majd Önt érni.

6. Előre lefoglalt egyéni személyszállítás. Repülőtéri felvétel esetén legalább 24 órával a Beszállási időpont előtt meg kell adnia nekünk a járatának adatait, hogy a Szolgáltató módosítani tudja a Beszállási időpontot, ha a járata késik. Ha a járat késése vagy törlése miatt nem tudnak Egyéni személyszállítást biztosítani, kérjük, forduljon Ügyfélszolgálatunkhoz.

7. Tömegközlekedés. Meg kell győződnie arról, hogy minden utas időben érkezik, és szükség esetén elegendő időt kell hagynia a jegyek átvételére.

8. A Foglalás megtételéhez legalább 18 évesnek kell lennie, és minden 18 év alatti utast felelős felnőttnek kell kísérnie.

9. Meg kell győződnie arról, hogy egyetlen utas sem viselkedik helytelenül – például nem viselkedik sértően, vagy nem tesz olyasmit, ami másokat veszélyeztethet.

10. Meg kell győződnie arról, hogy olyan Tömegközlekedést/Egyéni személyszállítást választ, amely megfelelő (a társaság mérete, a poggyász mennyisége, az akadálymentességi követelmények stb. szempontjából).

F5. Árak és fizetés

1. A Booking.com Transport Limited gondoskodik Foglalása kifizetéséről. Fizetési folyamatunk részleteiért, kérjük, tekintse meg a fenti „Fizetés” (A7) című részt.

2. Előre lefoglalt egyéni személyszállítás. Az ár tartalmazza az útdíjakat, dugódíjakat, adókat és csúcsforgalmi pótdíjakat. A fizetés a foglaláskor történik.

3. Igény szerinti egyéni személyszállítás. Az árat akkor erősítik meg (és a fizetés akkor történik), amikor a sofőr kiteszi Önt. Az ár eltérhet a foglaláskor becsült ártól. Ön felelős az útdíjakért, dugódíjakért, adókért, csúcsforgalmi pótdíjakért és borravalóért.

4. Tömegközlekedés. A fizetés a Foglalás visszaigazolásakor történik. Indulás előtt a Szolgáltatónak szüksége lehet arra, hogy az Ön jegyeit/e-jegyeit megtekintse. Kérjük, mindig tartsa ezeket magánál, különben előfordulhat, hogy újra fizetnie kell.

5. A Szolgáltató/sofőr nem köteles beleegyezni az Ön által az Utazást érintően személyesen kért módosításokba. Ha ezt megteszik, akkor felárat számíthatnak fel.

F6. Módosítás, lemondás és visszatérítés

Lemondás

1. Az esetek többségében...

  • Előre lefoglalt egyéni személyszállítás. A Beszállási időpont előtti 24 órát (bizonyos esetekben 2 órát – kérjük, ellenőrizze a visszaigazolást) megelőzően ingyenesen lemondhatja a foglalást. Ha nem mondja le időben, nem jogosult visszatérítésre.
  • Igény szerinti egyéni személyszállítás. A Beszállási időpont előtt bármikor lemondhatja a foglalást, de a Szolgáltató lemondási díjat számíthat fel Önnek.
  • Tömegközlekedés. Valószínűleg nem lesz jogosult visszatérítésre, ha a Foglalását visszaigazolták.

2. Ha a Szolgáltatónak más lemondási szabályzata van (amit a foglalás során látni fog), akkor az ő szabályzatuk lesz az irányadó.

3. Mi és/vagy a Szolgáltató törölhetjük a Foglalást rövid előzetes értesítési idővel vagy anélkül – de ez csak nagyon különleges helyzetekben fordulhat elő. Például, ha:

  • a Szolgáltató fizetésképtelenné válik, vagy ténylegesen nem tudja teljesíteni az Ön Foglalását – ebben az esetben mindent megteszünk, hogy alternatív szállítást szervezzünk (és ha nem sikerül, teljes egészében visszatérítjük az árát)
  • Ön megszegi a jelen Feltételeket és/vagy a Szolgáltató feltételeit – ebben az esetben előfordulhat, hogy Ön nem lesz jogosult visszatérítésre.

Módosítások (változtatások) az Utazás megkezdése előtt

4. Előre lefoglalt egyéni személyszállítás. A visszaigazoló e-mailben tájékoztatjuk, hogy (a Beszállási időpont előtt) mennyivel korábban kell jeleznie, ha a Foglalás módosítását (például a hely vagy az időpont megváltoztatását) szeretné kérni.

5. Igény szerinti egyéni személyszállítás. Elképzelhető, hogy a Foglalás megváltoztatásához le kell azt mondania (ami lemondási díjjal járhat), és új foglalást kell tennie.

6. Tömegközlekedés. A Foglalását nem tudja megváltoztatni, ha azt már megerősítették.

7. Ha nekünk/a Szolgáltatónak meg kell változtatnunk az Ön Foglalását (például ha sztrájk akadályozza az utazását), a lehető leghamarabb tájékoztatjuk Önt. Ha ezután úgy dönt, hogy lemondja:

  • Bármely szállítás. Hacsak nem a következő pontban felsorolt okok valamelyike miatt mondja le a foglalást, teljes visszatérítésre lesz jogosult (függetlenül attól, hogy az utazása milyen közel van).
  • Bármely Egyéni személyszállítás. Ha a változás egyszerűen egy új sofőr, egy új Szolgáltató vagy egy új (hasonló) jármű, akkor nem jogosult visszatérítésre (kivéve, ha a lemondás kellő időben történik).

Akárhogy is, sem mi, sem a Szolgáltató nem felel az Önnél esetlegesen felmerülő költségekért (pl. alternatív közlekedés vagy szállodai szobák).

Visszatérítések

8. Ha visszatérítést szeretne kérni, azt írásban kell megtennie, legkésőbb 14 nappal Beszállási időpontját követően.

9. Akár 5 munkanapot is igénybe vehet, amíg a visszatérítés a számlájára megérkezik.

10. Minden Egyéni személyszállítás. Ha a sofőrje a beszállási helyre nem érkezik meg időben, igényelhet visszatérítést, és mi ezt kivizsgáljuk Önnek.

11. Minden Egyéni személyszállítás. Nem jogosult visszatérítésre, ha az Utazás azért nem a tervezett módon zajlik, mert:

  • a sofőr/Szolgáltató nem tudja felvenni Önnel a kapcsolatot
  • egy vagy több utas nem érkezik meg időben a beszállási helyszínre, és Ön nem kért új Beszállási időpontot
  • Ön indokolatlan változtatásokat kér a Beszállási időpontot vagy az Utazást illetően
  • nem tájékoztat minket / a Szolgáltatót / a sofőrt egy kívánt módosításról
  • az Egyéni személyszállítás foglalásakor helytelen adatokat adott meg (beszállás helye, elérhetőségek, személyek száma, poggyász mennyisége stb.).

F7. Mit kell még tudnia?

Előre lefoglalt egyéni személyszállítás

1. Kérjük, ellenőrizze a visszaigazoló e-mailben, hogy a sofőr a beszállási helyen mennyi ideig fog várakozni.

Igény szerinti egyéni személyszállítás

2. Előfordulhat, hogy a sofőr nem vár a Beszállási időn túl – és ha mégis, akkor a várakozással töltött időt felszámíthatja Önnek. Ha nem érkezik meg időben a beszállási helyre, előfordulhat, hogy lemondási díjat kell fizetnie.

Javítási vagy takarítási díjak

3. Ha valamit meg kell javítani vagy ki kell takarítani, mert valaki a csoportból valami észszerűtlen dolgot tett, vagy a jelen Feltételeket megszegte, akkor a javítás/takarítás költségei Önt terhelik.

Hogyan működünk?

4. Az értékelésekről, a rangsorolásról, arról, hogyan keresünk pénzt (és még sok egyébről) szóló információkért, kérjük, tekintse meg a Hogyan működünk című részt, amely szintén része a Feltételeinknek.

Booking.com szótár

„Fiók”: egy olyan fiók (a Booking.comnál vagy a Vállalatcsoport egy tagjánál), amelyen keresztül Ön a Platformunkon Utazási élményeket foglalhat.

„Szálláshely”: szálláshely-szolgáltatás nyújtása a Szolgáltató által (a B részben a „Szolgáltató” a szálláshely-szolgáltatót jelenti).

„Látványosság”: Látványosság-szolgáltatás nyújtása a Szolgáltató által (a C részben a „Szolgáltató” a Látványosság-szolgáltatás nyújtóját jelenti).

„Látványosság-szolgáltatás(ok)”: magában foglalja többek között a túrákat, múzeumokat, látványosságokat, tevékenységeket és élményeket.

„Foglalás”: egy Utazási élmény foglalása a Platformunkon, függetlenül attól, hogy Ön most vagy később fizet érte.

„Booking.com”, „mi” és ragozott alakjai: a Booking.com B.V. (szálláshely, repülőjáratok és látványosságok esetében) vagy a Booking.com Transport Limited (bármilyen földi szállítási szolgáltatás esetében). Vállalati kapcsolattartó

„Foglalási visszaigazolás” (az „Autókölcsönzés” részben): az általunk küldött visszaigazoló e-mailt és bizonylatot jelenti, amely ismerteti a Foglalás részleteit.

„Booking Network Sponsored Ads”: a programunkat jelenti, amely lehetővé teszi a Szálláshely-szolgáltatók számára, hogy egy harmadik fél (Koddi) segítségével licitáljanak arra, hogy termékük a második helyen jelenjen meg, amikor az Ön keresési eredményei a „Válogatásunk” szerint vannak rendezve.

„Felhasználható egyenleg”: olyan pénzértékkel bíró előny, amelyet Ön a nálunk nyilvántartott Fizetési módra „beválthat”, vagy egy jövőbeli Utazási élmény költségeire fordíthat.

„Szállítási szerződés”: az Ön és a Szolgáltató közötti szerződés, amely az Ön Repülőjáratára vonatkozik.

„Jóváírás”: pénzértékkel bíró előny. Léteznek „Felhasználható egyenlegek” és „Utazási jóváírások”.

„Hitelkártya pénzvisszatérítés”: olyan pénzértékkel bíró előny, amely a nálunk nyilvántartott hitelkártyájára kifizethető, azonban egy jövőbeli Utazási élmény költségeire nem fordítható.

„Értékesítési szolgáltató”: olyan vállalat, amely lehetővé teszi a szállások és a Booking.com számára a szállásinformációk és az ügyfelek foglalási adatainak közlését.

„Átváltási árfolyam”: az az árfolyam, amelyet a pénznemek közötti átváltásra használunk; ez jelenleg a WM/Refinitiv záró azonnali árfolyam, de ez változhat.

„Jogosult foglalás”: olyan Foglalás, amely megfelel a Jutalomra való jogosultság feltételeinek.

„Repülőjárat”: a Szolgáltató által biztosított repülőjárat (az E részben a „Szolgáltató” a légitársaságot jelenti).

„Vállalatcsoport tagja”: a Booking.com társult vállalkozása – vagy a Booking.com közvetlen tulajdona, vagy a Booking Holdings Inc. csoport része.

„Egyedi jutalmak feltételei”: bizonyos Jutalmakra vonatkozó szabályok – a fenti „Jutalmak, Jóváírások és Pénztárca” általános feltételein (A13) felül.

„Közvetítői szerződés” (a „Repülőjáratok” részben): az Ön és a Viszonteladó közötti szerződést jelenti, amely arról szól, hogy az Ön repülőjegyét (és bizonyos esetekben az esetleges extrákat) a légitársasággal vagy egyéb társasággal hogyan szervezik.

„Elsődleges vezető”: az a járművezető, akinek adatait a foglalási folyamat során megadták.

„Igény szerinti egyéni személyszállítás”: olyan egyéni gépkocsit jelent, amelyet Ön akkor kér, amikor a beszállási helyre megérkezik (vagy közvetlenül előtte).

„Saját pénznemben történő fizetés”: az a fizetési lehetőség, amelyet néha akkor kínálunk, ha a Szolgáltató nem az Ön pénznemét használja. Ezzel a lehetőséggel a saját pénznemében fizethet helyette.

„Fizetési mód”: a Foglalás kifizetésére használt módszer, amely lehet hitelkártya/betéti kártya vagy egyéb fizetési mód.

„Átvétel” (az „Autókölcsönzés” részben): a Bérlés kezdetén zajló folyamat, amikor Ön bemutatja a szükséges személyazonosító igazolványt és egyéb dokumentumokat, kifizeti az esetleges díjakat és kiegészítő extrákat, aláírja a Bérleti szerződést, és átveszi az autót.

„Átvételi időpont” (az „Autókölcsönzés” részben): az a (helyi) dátum és időpont, amikor az autó átvétele esedékes az Ön részéről, ahogyan az a Foglalási visszaigazolásban szerepel.

„Beszállási időpont” (a „Egyéni személyszállítás és Tömegközlekedés” részben): az a (helyi) időpont, amikor egy Előre lefoglalt egyéni személyszállítónak el kell érnie a beszállási helyet, vagy amikor egy Igény szerinti egyéni személyszállító a beszállási helyet ténylegesen eléri.

„Platform”: az a weboldal/alkalmazás, amelyen Ön Utazási élményeket foglalhat, függetlenül attól, hogy a Booking.com vagy egy harmadik fél társult vállalkozás tulajdonában vagy kezelésében van-e.

„Előre lefoglalt egyéni személyszállítás”: olyan egyéni gépkocsit jelent, amelyet Ön legalább 2 órával a beszállási helyre történő érkezés előtt kér.

„Egyéni személyszállítási út”: a Foglalásban szereplő egyéni személyszállítási út (beleértve a Foglalás megtétele utáni változásokat is).

„Tömegközlekedés”: vonatok, buszok, villamosok és egyéb tömegközlekedési eszközök.

„Tömegközlekedési utazás”: a Foglalásban szereplő tömegközlekedési utazás (beleértve a Foglalás megtétele utáni változásokat is).

„Bérlés” (vagy „Autóbérlés”): az autó Szolgáltató általi rendelkezésre bocsátása (a D részben a „Szolgáltató” az autót rendelkezésre bocsátó kölcsönző céget jelenti).

„Bérleti szerződés”: az Ön és a Szolgáltató közötti szerződés, amelyet Ön az Átvételkor ír alá. A foglalási folyamat során megkapja a legfontosabb feltételek összefoglalóját.

„Jutalom”: olyan előny, amelyet Önnek ígérnek. A legtöbb esetben Utazási jóváírás, Felhasználható egyenleg, Hitelkártya pénzvisszatérítés vagy valamilyen termékre szóló utalvány lesz a Jutalom.

„Szolgáltató”: az utazással kapcsolatos termék vagy szolgáltatás szolgáltatója a Platformon, beleértve, de nem kizárólagosan: egy szálloda vagy egyéb szállás tulajdonosa („szálláshely” foglalása esetén), egy múzeum vagy park („látványosság” foglalása esetén), vagy egy autókölcsönző cég vagy légitársaság („szállítás” foglalása esetén).

„Szolgáltatás” (az „Egyéni személyszállítás és Tömegközlekedés” részben): Tömegközlekedési utazás vagy Egyéni személyszállítási utazás biztosítása.

„Feltételek”: a jelen szolgáltatási feltételek.

„Viszonteladó”: olyan vállalat, amely (a) közvetítőként működik Ön és a Szolgáltató között, vagy (b) az Utazási élmény viszonteladójaként működik.

„Harmadik fél feltételei” (a „Repülőjáratok” részben): mind a Viszonteladóval kötött Közvetítői szerződést (a jegyre vonatkozóan), mind a légitársasággal kötött Szállítási szerződést (magára a repülőútra vonatkozóan) jelenti.

„Utazási jóváírás”: olyan pénzértékkel bíró előny, amelyet egy jövőbeli Utazási élmény költségeire fordíthat, amely azonban nem „váltható be pénzre”.

„Utazási élmény”: a Platformon található utazással kapcsolatos termékek vagy szolgáltatások valamelyike.

„Előrefizetés”: olyan fizetés, amelyet akkor tesz meg, amikor egy terméket vagy szolgáltatást lefoglal (és nem akkor, amikor ténylegesen igénybe veszi azt).

„Pénztárca”: egy műszerfalat jelent az Ön Fiókjában, amely a Jutalmakat, Jóváírásokat és egyéb ösztönzőket mutatja.

DÁTUM: 2023. október 31.

A 2022. február 14. és 2023. október 30. között létrehozott foglalásokra (a határnapokat is beleértve)